Akkor most trió vagy kvartett?

Valójában még mi sem tudjuk, hogyan hívjuk ezt a felállást. Egyelőre, jobb híján "Smárton Trió + 1" a formáció neve. A billentyűs Premecz Mátyás tavaly nyáron játszott velünk először, a Gödör Klubban Vázsonyi János együttesében, a Tritonban játszott ugyanazon a napon, mint mi, így "kölcsönkértük" néhány számra. S kiderült, hogy a trió zenéjébe remekül belepasszol a Hammond-orgona.

Két évvel ezelőtt megjelent első nagylemezük puritán trió hangzásához képest ez azért jelentős változás.

Szerintem ez egyáltalán nem baj, sőt, ez a felállás nekem kifejezetten tetszik. Az új lemezanyagnál amúgy is az elektronikus zene inspirált. Nem annyira a konkrét előadók, mint a zenei rétegek, az építkezések, illetve maguk az eszközök, a bennük rejlő lehetőségek. Ez a megközelítés új zenei feladatokat jelent az együttes számára. Amíg az első CD-nk egy folyamat végén született, hisz előtte rengeteget játszottuk koncerten, addig ez az anyag, úgy érzem, egy újabb folyamat kezdete. A következő hónapokban talán tovább érik.

Nem lett volna érdemes várni a felvételekkel?

Most nyílt rá lehetőségünk. Míg az előző albumunk Pankk-támogatásból magánkiadásban jelent meg, a mostanit - részben szintén pályázati pénzből - a Hunnia Records adja ki. A tulajdonukban lévő legendás törökbálinti stúdióban vehettük fel az anyagot, melynek egyik jellemzője, hogy repetitív folyamatzene, egyszerű akkordmenetekkel. Nincsenek rajta igazán dzsesszharmóniák, inkább hármashangzat alapúak a számok. De a szólók, Hunor dobolása meg Zoltán bőgőjátéka miatt mégiscsak dzsesszes lett.

Meg hát értelemszerűen a gitár dominál rajta. Pedig annak idején a lausanne-i konzervatóriumban trombitán tanult. Miért váltott később hangszert?

Amikor a családdal Svájcban éltünk, valahogy úgy alakult, hogy mindkét testvéremmel valamilyen fúvós hangszert választottunk. A bátyám klarinétozott, a nővérem fuvolázott, én meg nekiálltam trombitálni. De nem voltam elég szorgalmas. Az látszott, hogy van zenei érzékem meg hallásom, de jobban tetszett a szolfézs, mint a trombita. Amikor tizenöt éves koromban hazajöttünk, vettem magamnak egy gitárt. Ismerősökön keresztül eljutottam a Postás Zeneiskolába, ahol Juhász Gábor növendéke lettem. A gitárral párhuzamosan egy darabig még trombitáltam, de aztán feladtam. Azóta néha lelkesen előveszem a hangszert, próbálok játszani rajta valamit, de ahhoz gyakorolni kéne...

A bátyja a portói filharmonikusok tagja. A klasszikus zenei pálya magánál szóba sem jött?

A klasszikus trombitatanulmányokra azt hiszem valamennyire a szüleim biztattak, a gitározást már önállóan választottam, tehát felmerült lehetőségként, de aztán inkább a rockzene és a dzsessz vonzott. Sosem készültem tudatosan a pályára, sokáig abban sem voltam biztos, hogy zenész leszek. Az érettségikor még nem tartottam ott, hogy felvegyenek a dzsessztanszakra, ezért a Műszaki Egyetemre jelentkeztem, el is végeztem. De közben már tudtam, nem nekem való az a pálya. Közben 2000-ben felvettek a dzsessztanszakra, s 2003-ban G. Szabó Hunorral és Kovács Zoltánnal megalapítottam a Smárton Triót. Először a bajai dzsesszfesztiválon szólaltak meg a saját szerzeményeim, egy váratlanul megüresedett helyre kellett gyorsan beugrani, így léptünk fel Vajdovich Árpáddal és Mohay Andrással. De nem sokra rá a Smárton Trió már a mai formájában játszott.

Kiss Erzsi alterockos zenekarába is nagyjából ekkor került. Hogyan találtak egymásra?

Hunor révén ismerkedtem meg Erzsivel, a 2002-es szilveszteri trafós koncerten az egyik számban vendégként léptem fel vele először, majd úgy alakult, hogy Hajnóczy Csabáékkal elváltak az útjaik, s ekkor Erzsi állandó tagnak hívott. Izgalmas feladat volt, sok színpadi tapasztalattal. Teljesen kollektív alkotás folyt, egy-egy erős zenei motívum köré építkeztek a dalok, és minden zenész bele tette a magáét. Öt sikeres év és két szép lemez után végül úgy döntöttünk Hunorral, hogy nem kezdünk új anyagba az együttessel.

Saját triója mellett az utóbbi időben a Barabás Lőrinc vezette Random Szerda projektben is játszik. A nyár folyamán az A38 hajó tetőteraszán, mostanában a Take Five-ban tartanak nyilvános kollektív improvizálásokat...

Ezek az estek szintén nagy hatással vannak rám. Egyszerre izgatottan és lazán megyünk fel a színpadra, mert fogalmunk sincs, mit fogunk játszani. Aztán elindul egy motívum, amit lassan felépítünk egy számmá. Nagyon jó érzés, amikor egy szám végén egymáson és a közönségen is érezzük, hogy jó volt. Alig várjuk minden szerdán ezeket az alkalmakat.

Ez a két zenekar eltartja?

Októberig volt civil állásom. Az utóbbi két és fél évben a Magyar Televíziónál dolgoztam zenei szerkesztőként, korábban matematikát tanítottam az egyik gimnáziumban, meg gitározást egy vidéki zeneiskolában. Most az új lemezzel és más zenei projektekkel kapcsolatban sok izgalmas feladatom van, szeretnék csak ezekre koncentrálni. Hogy eltart-e, majd kiderül. Egyelőre örülök az új anyagnak és szeretném minél szélesebb körben bemutatni.