Így kezdődik az október 17-én megjelent új olasz Dante-könyv - Roberto Benigni tollából, Umberto Eco kísérőszövegével. A bestsellernek ígérkező, 147 oldalas, Az én Dantém (Einaudi kiadó, 16 euró) az Oscar-díjas színész-rendező vallomása a nagy olasz költőről - aktuális szemmel.

"Mert nagyon sok színt használtak a középkorban, amelyet tévesen tartanak sötét és borzalmas korszaknak. Valójában látványos időszak volt: Firenze volt a XIII. századi Wall Street, és a fiorino igen erős pénznek számított. Mindenki Itáliába akart jönni, és Firenze volt a kedvenc úti cél. Kapzsik voltak a firenzeiek. Ők találták ki a bankokat... olyan magas kamatot számoltak fel, hogy halálukkor megbánták az uzsorát. A mai napig semmi nem változott, azzal a kivétellel, hogy a bankárok halálukkor nem bánják meg bűneiket."

Az itáliai politikai és gazdasági stagnálásban, a nemzetközi pénzügyi válság viharában a kereskedelmi tévéadókon felnőtt olaszok Benigni szemüvegén keresztül a nemzeti nyelv megteremtőjének soraiban keresnek szellemi és lelki felüdülést. Ahogyan 1991 óta teszik, Benigni Dante-felolvasásait hallgatva az olasz városok terein.

"Körülbelül kétezer szó kell ahhoz, hogy olaszul beszéljünk és megértessük magunkat, ebből ezernyolcszáz már megtalálható Danténál" - írja előszavában Eco, aki sohasem titkolta, hogy az Isteni Színjáték egyetlen hiteles megszólaltatóját Benigniben látja, aki - Dante földjén születve - ugyanazt a toszkán tájszólást beszéli, és kívülről megtanulva mind a száz éneket, hangosan szavalja a tercinákat. Ahogyan egy verset olvasni kell - teszi hozzá Eco. "Mivel Benigni nem az az ugrabugra bohóc, akinek a színpadon látszik, hanem tömegeket vonzó finom értelmiségi,
vagyis próféta, csak arra kell vigyázni, túlzásba ne vigye, a hal- és kenyérszaporításig."

Sárközy Júlia, Rómából

Roberto Benigni