Harminc év vadság
A Tábortűz mellett című dupla lemez felvételére a zenészek úgy mentek be a stúdióba, hogy csak a dalszövegek készültek el, a zenéből egyetlen hang sem: az első dalok ott helyben születtek. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel van tele a Hobo Blues Band harmincéves történetét feldolgozó, Az út vadabb felén című könyv. Persze az is kiderül, ki hogyan emlékszik az egyes tagok kilépésére, vagy épp arra, amikor 1998-ban mindenki elhagyta a bandát, kivéve Hobót.
Éppen ez a 450 oldalas könyv érdekessége: alapját azok az interjúk adják, amelyeket a zenész, zenei újságíró-szerző, Rozsonits Tamás Földes Lászlóval, illetve a korábbi és a jelenlegi HBB-tagokkal készített. Így aztán ugyanazt az eseményt több szemszögből ismerjük meg - érdekes összevetni, ki mire emlékszik, és hogyan. Mint ahogy például az is beszédes, hogy Deák Bill Gyula végül kötélnek állt ugyan, és beszélgetett a szerzővel, ám a háromoldalas interjúban alig egy-két mondatban említi a HBB-ben eltöltött éveket.
A könyv tulajdonképpen kronologikus sorrendben halad, szépen végigmegy az albumokon, megkérdezve mindenkit, aki játszott rajta. Sőt a könyv végén egykori pályatársak (Katona Klári, Orszáczky, Presser), technikusok is megszólalnak, és egy-két korabeli kritika is olvasható. Meg egy 1990-es interjú Erdős Péterrel, amelyben többek között arról beszél, hogy ő nem volt cenzor. A könyv végén teljes diszkográfia, valamint a jelenlegi tagok legfontosabb adatait, kedvenceit tartalmazó kérdőívek bővítik az információkat.
Ugyanakkor a könyv erősen személyes: a szerző nem tudta, talán nem is akarta kihagyni belőle, mit jelent számára a Hobo Blues Band. Oldalakat szentel annak, hogy elmesélje az első HBB-koncertélményét, hogy dalról dalra véleményezze az albumokat és a borítókat. Ezeket olvasva időnként az az érzésünk, nem biztos, hogy ezeknek a fejezeteknek ebben a könyvben a helyük. Hasonlót érzünk akkor is, amikor a szerző bekezdéseken át faggatja a gitárosokat arról, milyen technikával, fogásokkal szóltak legjobban az egyes gitárok.
Ezeket a kitérőket, nem szorosan az együttes történetéhez kapcsolódó információkat meg lehet bocsátani, azt azonban már kevésbé, hogy a szöveg időnként szerkesztetlen, fésületlen. Rozsonits valószínűleg egy az egyben írta le az interjúkat, így végig érezhető az élőbeszéd pongyolasága: a káromkodások, a nem éppen irodalmi megnyilvánulások akár az egyéniség bemutatását is szolgálhatják, de az alany nélküli vagy akár félbemaradt mondatokat azért korrigálni kellett volna.
Összességében informatív, a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenei színterének hangulatáról is képet adó könyv az együttes rajongói számára igazi csemege lehet.
A Moszkva térig jár az 56-os busz - ebbe a sorba is belekötöttek annak idején a cenzorok, így aztán a Moszkva tér blues nem is került fel a Hobo Blues Band első lemezére. A Tábortűz mellett című dupla lemez felvételére a zenészek úgy mentek be a stúdióba, hogy csak a dalszövegek készültek el, az első dalok ott helyben születtek. Ilyesféle érdekességekkel van tele a Hobo Blues Band harmincéves történetét feldolgozó, Az út vadabb felén című könyv. Kiderül, ki hogyan emlékszik az egyes tagok kilépésére, vagy arra, amikor 1998-ban mindenki elhagyta a bandát, kivéve Hobót.
A könyv alapját azok az interjúk adják, amelyeket a zenész, zenei újságíró-szerző, Rozsonits Tamás Földes Lászlóval, illetve a korábbi és a jelenlegi HBB-tagokkal készített. Így ugyanazt az eseményt több szemszögből ismerjük meg. Az is beszédes, hogy Deák Bill Gyula végül beszélgetett a szerzővel, ám a háromoldalas interjúban alig egy-két mondatban említi a HBB-ben eltöltött éveket.
A könyv tulajdonképpen kronologikus sorrendben halad, végigmegy az albumokon, megkérdezve mindenkit, aki játszott rajta. Sőt a könyv végén egykori pályatársak (Katona Klári, Orszáczky, Presser), technikusok is megszólalnak, és egy-két korabeli kritika is olvasható. Meg egy 1990-es interjú Erdős Péterrel, amelyben többek között arról beszél, hogy ő nem volt cenzor. A könyv végén teljes diszkográfia, valamint a jelenlegi tagok legfontosabb adatait tartalmazó kérdőívek bővítik az információkat.
Ugyanakkor a könyv erősen személyes: a szerző nem tudta, talán nem is akarta kihagyni belőle, mit jelent számára a Hobo Blues Band. Oldalakat szentel annak, hogy elmesélje az első HBB-koncertélményét, hogy dalról dalra véleményezze az albumokat és a borítókat. Ezeket olvasva időnként az az érzésünk, nem biztos, hogy ezeknek ebben a könyvben a helyük. Hasonlót érzünk akkor is, amikor a szerző hosszan faggatja a gitárosokat technikai fogásokról.
Ezeket a kitérőket, nem szorosan az együttes történetéhez kapcsolódó információkat meg lehet bocsátani, azt azonban már kevésbé, hogy a szöveg időnként szerkesztetlen, fésületlen. Rozsonits valószínűleg egy az egyben írta le az interjúkat, így végig érezhető az élőbeszéd pongyolasága: a káromkodások, a nem éppen irodalmi megnyilvánulások akár az egyéniség bemutatását is szolgálhatják, de az alany nélküli vagy akár félbemaradt mondatokat azért korrigálni kellett volna.
Az összességében informatív, a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenei színterének hangulatáról is képet adó könyv az együttes rajongói számára igazi csemege lehet.
