Apja 1911-től volt szerkesztője a Bácsmegyei Naplónak, amelyet aztán napilappá fejlesztett, s a kor egyik legszínvonalasabb, liberális hangvételű, riportokban és irodalmi művekben gazdag magyar nyelvű újságja volt. Fenyves Ferenc 1935-ben bekövetkezett haláláig a Napló rendszeres szerzői között volt például egykori iskolatársa és barátja Kosztolányi Dezső, miként a Nyugat más nagyságai is. - Hosszú évek óta azon jár az eszem, hogy az utókor miért adós még mindig az elismeréssel apám tevékenységéért. Majd' minden évben igyekszem hazalátogatni Szabadkára is, s mostanság hallom, tervezik, hogy teret vagy utcát neveznek el róla.

Ezúttal a Lánchíd melletti hotelben ültünk le beszélgetni, miután a külföldre szakadt Fenjves és a Györki család tagjai Budapesten jöttek össze október elején megemlékezni a Mauthausent, majd a Rákosi börtönét is megjárt szociáldemokrata képviselő Györki Imre halálának ötvenedik évfordulóján. (Kati, Fenjves felesége, Györki lány.)

Az újságírói tradíció továbbvitele helyett Fenjves Jánosból vállalkozó, üzletember lett Venezuelában. - A történelem ugyanis beleszólt az életembe, zsidó mivoltom miatt, amikor Szabadka a világháború alatt Magyarországhoz tartozott. Anyámat 1941-ben a magyar hatóság nemkívánatos elemnek minősítette "nemzetellenes cselekedetért". Nekem is a sárga csillagot kellett hordanom, majd munkatáborba vittek: a mai szlovákiai Jolsván, majd a veszprémi repülőtéren kellett dolgoznunk. Végül az oroszok egy ausztriai táborból szabadítottak ki. Visszatérve Szabadkára, előbb besoroztak Tito hadseregébe, majd leszerelhettem, hogy folytassam a vegyészmérnöki tanulmányaimat, amit Zágrábban 1947-ben be is fejeztem. A diplomával a zsebembe úgy éreztem, nekem innen tovább kell lépnem. Jugoszláviából az első lépés Párizsba vezetett, ott kaptam vegyészmérnöki állásajánlatot Venezuelából, úgyhogy 1948-ban átkeltem az óceánon. Ennek hatvan éve. Új otthonomban bőrgyári vezető lettem, majd 1951-ben saját kis kereskedelmi céget hoztam létre, a Proquimet, amely a mai napig is működik, jelenleg 160 embert foglalkoztat. A nyereséget mindig visszaforgattam a vállalkozásba, kivéve, amit négy gyermekem taníttatására költöttem. Egyikük, Pali, hivatalosan Pablo, újságíró az Egyesült Államokban, három bestsellert is írt már. (A Newsweek magazin idei egyik márciusi száma mutatta be Pablo Fenjvest az O. J. Simpson történetét feldolgozó könyve kapcsán.) Az első házasságomból Zsuzsi biológus, aki Washingtonban él. A másik lányom, Elizabeth genetikus, a Miami Egyetemen tanár. S a negyedik Pedro, aki gépészmérnöki diplomájával átvette tőlem a Proquimet, amikor 1995-ben a magyar Külügyminisztérium úgy döntött, hogy bezárja a venezuelai követségét, s az utolsó nagykövet, Dömény János engem terjesztett fel tiszteletbeli konzuli tisztre.

- Tizenhárom éve én lettem "Senor Magyarország" Venezuelában, átvéve egy személyben a nagykövet, a konzul, a kereskedelmi tanácsos feladatkörét. Nagy élvezettel csinálom azóta is. Megtisztelő munka. Nem tagadva persze azt sem, hogy kezdettől fogva voltak és vannak ma is kisebb-nagyobb zavaró körülmények. A kiindulópont, hogy Magyarországnak, értem ezen a Külügyminisztériumot, volt egy ragyogó ötlete. Gondolom, a pénzszűke szülte, hogy a diplomáciai munkájának egy részét, főleg ahol nincs követsége, tiszteletbeli konzulokra ruházza. Ez, miként a jelző is érzékelteti, tiszteletbeli feladat, amit - remélem - 180 hasonló kollégámmal egyetemben megfelelően töltünk be. Ami azonban nem azt jelenti, hogy jól is csináljuk. A tiszteletbeli konzulok körében elterjedt egy vicc: "Miért áll őr a Bem rakparti külügyminisztériumi épület előtt? A válasz, hogy ne engedje be a logikát." Ugyanis érzésünk szerint a Külügyminisztériumnak nem áll szándékában valóban hasznosítani ezt a hálózatot. Például nincs kijelölve senki, hogy a kapcsolatot tartsa a tiszteletbeli konzulokkal, nincs kihez fordulni ügyes-bajos dolgaink intézésekor. Én jó helyzetben vagyok, feltételezem, jó néhány társammal együtt, mert tudunk magyarul, sőt "ismerjük is dörgést". A tiszteletbeli konzulok több mint fele azonban nem magyar, gondolok így kollégáimra Afrikából vagy Ázsiából, akik csak akkor kapnak eligazítást a teendőkről, ha Magyarországról miniszteri szintű delegáció érkezik. Igaz, háromévente összehívják a tiszteletbeli konzulokat, s ilyenkor érződik, hogy a minisztérium büszke erre a hálózatára, csak éppen nem használja ki ezt az aranybányát.

Az ellentmondásokra példaként felidézi, hogy 2001-ben egy venezuelai belföldi légijárat DC 3-as gépe lezuhant, s a 24 halálos áldozat között volt két magyar is. A tetemek azonosításához Magyarországról kellett beszereznie a foglenyomatukat. Minthogy a Külügyminisztérium nem tart közvetlen kapcsolatot a tiszteletbeli konzulokkal, Brazíliavároson (ahol van magyar követség) keresztül juttatták ki, érthető késéssel. Említi a lebukott drogfutárok gondját is. A dél-amerikai börtönviszonyok akkor rémisztőek, ha valakinek nincs pénze, egyébként minden megvásárolható bent, az ágytól kezdve - mondja. Számos EU-állam ezért külön keretet biztosít ilyen célokra a konzulátusainak. A magyar állam egy fillért sem ad, tehát a tiszteletbeli konzul hozzáállásától, pénztárcájától függ, hogy visz-e fogkrémet és vécépapírt, a cigarettáról nem is beszélve a börtönraboknak. Fenjves Jánosnak eddig 17 lebukott magyar drogfutár jutott, jelenleg szerencsére csak négy van, közülük ketten feltételes szabadlábon.

A tiszteletbeli konzul értelemszerűen képviseli Budapest felé országa magyar közösségét is, eljár azok esetleges ügyes-bajos magyarországi dolgaiban. Venezuelában öt-hatezer magyar származású él. Körükben vannak, akik még a múlt század harmincas éveiben, s nagyobb számban, akik a második világháborúban, illetve közvetlenül azt követő években vándoroltak ki. Az 56-os forradalom után érkezettek aránya viszonylag kisebb. A kemény munka meghozta eredményét, így a másodgeneráció már középosztálybelinek mondható, jó néhányan közülük fontos pozíciókban vannak - állítja Fenjves. Még a harmadik generációs nemzedék is, pedig esetleg már nem is beszéli anyanyelvét, igényt tart a magyar útlevélre. Politikai meggyőződéstől függetlenül van kötődés Magyarországhoz, igen aktívnak mondható a kulturális tevékenység, így említhető a tánccsoport. Caracasban van Magyar Ház, amely az emigráció adományaiból épült. Március 15-én közösen emlékeznek meg a nemzeti ünnepről, évente egyszer magyar vásárnapot tartanak jótékonysági céllal, s havonta egyszer magyar ebéd keretében is találkozik a közösség.

Fenjves János azzal fejezi be a beszélgetést, hogy az év végén feladatainak egy részét átadja az időközben Magyarországról kiküldött konzulnak, aki az osztrák követség keretében dolgozik. Ám ígéri, hogy továbbra is igyekszik segíteni a két ország közti gazdasági és kulturális kapcsolatokat. - A magyar cégek nem látnak túl az Alpokon, vagy ha mégis, megállnak az Atlanti-óceánnál, legfeljebb Észak-Amerikáig jutnak el. Latin-Amerika "fehér terület" a magyar kereskedők mappáján, pedig érdemes lenne jobban odafigyelni az évi négy-öt százalékos ütemben fejlődő régióra - nyomatékosítja. Részletekbe ugyan nem bocsátkozik, ám említi, hogy részben munkája eredményeként a venezuelai külügyminiszter-helyettes decemberre tervezett magyarországi látogatásakor gazdasági megállapodást is aláírnak.

Fenyves János: - Tizenhárom éve én lettem "Senor Magyarország" Venezuelában, átvéve egy személyben a nagykövet, a konzul, a kereskedelmi tanácsos feladatkörét. Nagy élvezettel csinálom azóta is.