Kisiklás
Bő másfél évtizeddel ezelőtt a rendszerváltást követő jóleső másnaposság légkörében alkalmazta színpadra Bereményi Géza Heinrich Böll 1974-ben megjelent regényét. A Katharina Blum elvesztett tisztessége a Kamrában, Ascher Tamás rendezésében felkavaróan, de egyúttal megnyugtatóan is igazolta azt a tapasztalatot, hogy az emberi méltóságot, az emberi szabadságot, egyáltalán az emberi jogokat a formálisan jól működő demokrácia sem garantálja megbízhatóan. Az emberi dráma mögött átvilágló társadalmi-politikai mechanizmus volt az igazán érdekes. De az nagyon. Kitűnt, hogy a központosított diktatúrát hatékonyan helyettesítheti a megfelelően irányított tömeghisztéria. Igaz, akkor mindenki arról beszélt, hogy a demokráciát nekünk még tanulni kell. Azóta kitanulhattuk. A helyzet sokat romlott. Böll nemes felháborodással előadott története semmit sem veszített érvényéből, csak éppen jámbor gyermekmesének hat.
Hegedűs D. Géza a Pesti Színházban trükkösen lényegre törő előadást akart rendezni, talán ettől remélve, hogy a mű ismét megszólal, és megszólítja a publikumot. Bagossy Levente díszlete a színpadon kívül van. A játéktér alatt irodai kellékek, székek, irattartók jelzik a hivatali mechanizmust, jobboldalt meg a lehallgatóközpontot láthatjuk. A színt hat hatalmas felhúzható tábla takarja, amelyekkel különféle képkivágások állíthatók elő, lényegében a szereplők száma szerint. A kivágásokban erősen világított sárgás, napsütötte háttér előtt minimális kellékkel, főképp telefonokkal játszanak a színészek Jánoskúti Márta jellemeket kidomborító ruháiban. Kívülük egy rotációs nyomdagép bukkan elő, a lélekőrlő, erkölcsöt szétzúzó gépezet működését érzékeltetve, a legfőbb mozgató, a tényleges hatalom birtokosa pedig csak telefonon szólal meg a magasból.
Kockázatos ez a lényegre törés. A legkisebb kisiklást sem engedi meg. Minden rezdülés túl jól érvényesül. Börcsök Enikő most is csodálatos, a gazdasszonyi és morális pedantéria, az érzelmi sérülékenység, a gyöngéd rajongás bonyolult keverékét töményen jeleníti meg, ám az erkölcsi értékek iránt kevéssé fogékony férfiakat megvadító titka végig titok marad. Gálffi László oly finom rezdülésekkel adja Blorna belső bizonytalanságát, korrektségre törekvését, ami egy sztárügyvédtől teljesen elképzelhetetlen. Hegyi Barbarának viszont jól áll az egykori Vörös Trude kemény racionalitása. Fesztbaum Béla precízen jelzi az államügyész helyzetének és lelkének kettősségét. Epres Attila meggyőző a hatalmát élvező kihallgató, Gyuriska János meg az aljas újságíró szerepében. Rajhona Ádám és Kútvölgyi Erzsébet rokonszenves értelmiségi kettős. Reviczky Gábor egyetlen érdemi jelenetében fölös vértolulással tűnik ki.
A dráma azonban akkor siklik ki, amikor a korábban jámbor Blorna Molotov-koktélokat próbál összeeszkábálni, anarchista múltja ellenére mégis józan felesége meg csitítani próbálja, és ebből röhejes kalamajka támad. A jelenet technikailag bravúros, megérdemelte a bemutató közönségének nyílt színi tapsát. Csak éppen a tragikum sejtelme sem jött át a rivaldán. Bár lehet, hogy a hiba a nézőtéren történt.
