A nem is annyira jó fiú
Aztán leszerelt, és írt egy dalt. Mondhatni, ezzel kezdett lázadni - harmincévesen. A dalra ugyanis felfigyelt egy kiadó, és máris elkészíthette első albumát. Több millió kelt el belőle, így tavaly követte a második, amellyel azóta is turnézik. Merthogy, igazi jó fiúként minden rajongóhoz szeretne eljutni, és persze minden országban ad interjúkat, ha kérik.
A pesti koncert is jófiúsan indult: pontosan kilenckor megjelent a színpadon barna öltönyben, fehér ingben, fekete nyakkendőben, és hasonlóan öltözött zenészeivel a húrok közé csapott - szó szerint, hiszen a majdnem kétórás koncert alatt szinte végig akusztikus gitáron játszott, miközben énekelt. Már a második dal alatt megénekeltette a közönséget, és nem meglepő módon, a nyolcvan százalékban nőkből álló publikum énekelt is - olyan jókislányosan.
Blunt nem sokat beszélt, úgy tűnt, olyankor zavarban van, keresgélnie kell a szavakat. Nem úgy, amikor énekelt: a dalaival képes volt bármilyen érzelemről beszélni. Legyen az boldogság, fájdalom, vagy a háború, a pusztítás feletti értetlenség, mint a No Bravery című számban, amelyet koszovói élményei ihlettek. A dalok pedig jól felépítettek, fülbemászók, ráadásul egy-két fényjátékot leszámítva semmi körítés, valódi hangszereken játszotta őket öt remek zenész - nem csoda, hogy az eleinte jókislányos közönség hamar tombolni, sikítozni, bulizni kezdett. Különösen, amikor Blunt felrúgva a jófiús szabályokat, kiment az öt-hatezres tömegbe, és ölelésekkel, kézfogásokkal kergette az őrületbe a biztonságiakat.
Aztán egy kis színpadon, egy szál zongorával tért vissza. Néhány dalt, például a Goodbye, My Lovert itt adott elő, annyi tűzzel és szenvedéllyel, hogy ettől a közönség végképp megőrült. Nem is nagyon értették, amikor a ráadással visszatérve az énekes azt kérte az egyik dalnál, ne tapsoljanak - ez nem vall jó fiúra, de ahhoz a dalhoz valóban nem illett a taps. Túl sok volt benne a fájdalom.
Persze nem szomorkásan búcsúzott, az utolsó két számmal ismét felpörgette a közönséget. Sőt, ő maga is annyira lendületbe jött, hogy jó fiúhoz végképp nem illő módon az 1973 alatt felugrott a pianínó tetejére, és azon táncolt. Aztán persze bemutatta a zenekart, fotókat készített, és megígérte, hogy újra eljön - visszavedlett hát jó fiúvá.
De hiába. Akik ott voltak, már tudják, hogy nem is az.
