- Azt szeretnénk elérni, ha az olvasók, a kritikusok vagy a kánont alakító esztéták ne a kigúnyolás vagy épp a kinevetés szándékával vegyenek kézbe női szövegeket - adja meg a Szépírók Társasága szervezésében lezajlott rendezvény alaphangját Radics Viktória, a fesztivál főszerkesztője. De nem csupán előítéletekről van szó. A női jelenlétnek az irodalomban meglehetősen nagy ára van: egy-egy közlés, siker még mindig sokkal több befektetett munkát igényel, mintha az illető férfiként élné át a pályakezdés gyötrelmeit. És hát az arányok.

Ha valaki azt hinné, mára már teljes az egyenjogúság az amúgy demokratikusnak látszó literatúrában, az vagy naiv, vagy felületes, netán a férfi (b)irodalom fönntartója. Hiszen van honnan felkapaszkodni: a Nyugatban - valamennyi évfolyamot ideértve - mindössze két százalékot tett ki az irodalmat közlő hölgyek száma, manapság ez - a bűvös parlamenti részarányt lemásolva - még mindig nem haladja meg a 8-10 százalékot. Ezért is van szükség kimondottan női antológiákra (Éjszakai Állatkert, Szomjas Oázis).

- A nők most kezdik keresni a hangjukat - magyarázza Forgács Zsuzsa. Az alkotás luxusát ugyanis sokáig a férfiak részére tartotta fönn a társadalom, a nő csupán passzív, hallgatag félként vett részt ebben, kinek hangját legtöbbször a férfiak kölcsönözték. Mások szerint ez már nem is pusztán hangkeresés, hanem egy új, női (b)irodalom kiépítése. Ezt már az a tény is indokolja, hogy a többségében férfi szerzőkből álló irodalmat leginkább a nők olvassák.

A hölgyeknek azok számára is volt érvük, akik nem szeretnék a nemi identitás szerint megkülönböztetni az irodalmat, csupán jó és rossz szövegekben hisznek. A nem nélküli minőségben. A különbség leginkább a híres írófeleségek példáján keresztül vált tapinthatóvá. Kosztolányiné Harmos Ilona és Babitsné Török Sophie nemcsak feleségként, de alkotóként is szembesült a férfias elvárásokkal: a szöveg legyen megírt, lineáris és koherens. A csapongást, a fecsegő közbevetéseket, az ide-oda kapkodó szerkezetet - a női memoárok és prózák megannyi áradó jellegzetességét - a férfi kritikusok mélyen elítélték. Az írófeleségek konfliktusait elemző Borgos Anna és a József Attila-önéletrajzok szövegeit szépíró szemmel áttekintő Menyhárt Anna ezekre a sajátosságokra hivatkozva a kánonok átértékelését is sürgette. Vagyis, ha nem csupán az író árnyékában élő másikként, vagy a József Attila-kutatások tükrében ítélnék meg őket, hanem élő, eleven szépíróként.

Akkor lenne igazán jó, ha nem frusztráltságból születnének efféle antológiák, jegyezte meg csöndesen Kukorelly Endre, aki különben maga is nagy híve az átrendeződésnek. Az elmúlt tizenöt évben jelentkező női írók izgalmas szövegeikkel ugyanis önkéntelenül is megváltoztatták az uralkodó viszonyokat. Jelenlétük annyira intenzív, hogy már ideje volt egy fesztivál keretében megbeszélni a kérdéskört, magyarázta Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke. Bár - vita, beszélgetés ide vagy oda - az ügyet leginkább mégiscsak a jó szövegek viszik előre. Kár, hogy mindebből szombaton inkább a buzgalom és a harciasság látszott ki. De hát tudjuk: Rómára sem két napot áldoztak az építői.

Az ügyet leginkább a jó szövegek viszik előre