A címben felkínált hype-ok, azaz a trükkökkel gerjesztett művészeti manőverek megismerése előtt illemtudóan átrágjuk magunkat az egyetemi jegyzetek közhelyeivel operáló bevezetőn. Nyugtázzuk, hogy "virágzik a művészeti piac", a "művészeti piac a kapitalista társadalom legambivalensebb produktuma", és hogy leáldozott a régi mestereknek, helyükre beólálkodtak a kortársak. "Alig akad olyasvalaki, aki tisztában volna a művészeti piacot mozgató mechanizmusokkal" - jegyzi meg aztán a szerző, és sejteni véljük, személyében rátaláltunk egy kiválasztottra.

A jogász és művészettörténész végzettségű, egyébként magyar származású Piroschka Dossi valóban sokat tud művészetről, történelemről, üzletről, panamákról, összefüggésekről. Piacelemzésében például visszanyúlik egészen a XVII. századi holland tulipánőrületre, amikor is házakat adtak néhány ígéretes virághagymáért cserébe.

Tárgyalja, milyen erősen hat egy életmű-kiállítás az adott művész alkotásainak árfekvésére, a gyűjtőlélektan boncolgatásakor meg egészen a gyerekkori játékmackó-birtoklás pszichológiai elemzésétől indul. Ez utóbbinál megrezeg a léc, szükségeltetik-e mindezt írásba foglalni?, kérdezzük. Újra elbizonytalanodunk, mikor a vizuális befogadásnál Dossi a szemben lévő csapocskák, receptorok és pálcikák tüzetes leírásába kezd.

A piac, a gyűjtő, a kereskedő, a művész és a műalkotás jól átlátható fejezeteit bogarászva hiányérzete támad az embernek. Miközben tele vagyunk szellemes utalással, fordulattal - egy 1962-es sci-fi novellában Rembrandt a tőzsdére kerül, Richelieu bíboros az árverési katalógusok elődjében böngészi a régiségeket, és még Newton is felbukkan mint spekuláns -, sok az elvarratlan szál. Belekapunk egy témába, és az első leágazásnál már el is hagyjuk a fő csapásirányt.

Aztán meg már esélyünk sincs visszatalálni az angol szakszóhadsereg - hedge-fond menedzser, crash, boom, blue chips, trendsetter, tastemaker - sűrűjéből.

Corvina, 180 oldal, 3200 forint