Kudarc
Tizenhárman pályáztak. Többségük a társadalom által ismert személyiség. Többen közülük évtizedeket töltöttek televíziózással. De a pályázók között volt a népszórakoztatás elismert mestere és akadt médiaelméleti kiválóság is. Voltak, akik jelenleg is televíziós vezetők, tehát jól ismerik a terepet, és volt sikeres közgazdász, aki vezetett már állami hivatalt... Sokszínű kínálat!
A pályázók kitöltöttek számos nyilatkozatot. Prezentáltak bizonyítványt, tanúsítványt, életrajzot.
Az előírások szerint megírtak egy több mint húszoldalas pályázatot. A pályázatot az előírt napon pontosan leadták, majd türelmesen várakoztak. Végül a kitűzött napon meghallgatáson vettek részt és feleltek a különböző színvonalú kérdésekre.
Mindezt nyilván azért tették-tettük, mert fontosnak tartjuk a Magyar Televíziót, és mert van elképzelésünk arról, hogy milyen közszolgálatra van szükség itt és most.
A meghirdetett eredménytelenség mind a 13 pályázó számára kudarcot jelent.
De ugyanúgy kudarc ez a kuratórium elnöksége számára, mert harmadszor voltak képtelenek egyetértésre jutni, és a minden eddigit meghaladó számú, sokszínű választékból elnököt jelölni.
Így a rájuk bízott televíziót, melynek működéséért felelősek, ismét több hónapra bizonytalan helyzetben hagyták.
És vélhetően nem a bőség zavara akadályozta a döntést, hanem a hazug helyzet, amelyben a kurátorok szuverén személyiségeket alakítanak, de döntéseiket nyilvánvalóan az őket delegáló pártok határozzák meg. És lehet, hogy a pártok a bizonytalan helyzetben érdekeltek.
Egyfelől azért, mert egy átmeneti helyzetben mindig jobban lehet politikai nyomást gyakorolni, másfelől meg egy ideiglenes vezetés nem léphet fel anyagi igényekkel.
Márpedig egy valamirevaló elnök ezt megtenné, hiszen a Magyar Televízió műsorában azért akkora a hiátus (nincs színházi közvetítés, alig van tv-játék, gyermekműsor, saját dokumentumfilm), mert ez Európa egyik legrosszabbul támogatott közszolgálati televíziója.
Ezért vallottak újabb kudarcot a pártok is!
Mert a kuratórium elnökségének mostani döntése ismét azzal szembesíti a magyar társadalmat, hogy a politikai elit semmilyen kérdésben nem hajlandó konszenzusra jutni, rugalmatlan, valódi vagy vélt érdekeiből nem hajlandó egy jottányit sem engedni, és számára sok minden fontosabb, mint a több millió televíziónéző kulturális ellátása, tájékoztatása, szórakoztatása.
Ezzel együtt megint csak kudarca ez a rosszul működő médiatörvénynek.
Hányszor kell még bebizonyosodnia, hogy ez az agyonpolitizált, ortopéd, körülményes és drága rendszer nem működik? Mikor lesz annyi önmérséklet a politika főszereplőiben, hogy végre közösen létrehozzanak egy új, egyszerű, szakmai és civil irányítást biztosító törvényt.
És kudarc ez a Magyar Televízió számára is.
Az intézménynek lassan egy éve ideiglenes vezetése van, márpedig az ideiglenesség talaján nő a bizonytalanság. Virágzik a helyezkedés, a zavarosban halászás, és terjed az elkeseredés is.
Mindez egy olyan helyen, ahol a műsorokat egy évvel előre kell megtervezni, és ahol éppen egy nagy technikai változás - a digitalizálás - és egy évtizedek óta várt székházcsere zajlik.
Végül, de nem utolsósorban kudarc ez a tévé közönsége számára is!
Mert van az MTV-nek közönsége, és meggyőződésem, hogy még több lehetne, ha lenne valódi szándék, hogy pártolják a közszolgálatot. Pedig nagy szűkség lenne a segítségre!
Ebben az országban, ahol csökken a humán ismeretek becsülete, ahol ritkaságszámba megy a tolerancia, ahol már egyre kevésbé ismerik a magyar irodalmat, és ahol európai méretekben hátul kullogunk a fogkrémhasználatban - ott nagy a jelentősége annak, hogy milliók csak a televíziók által jutnak kultúrához és hasznos ismeretekhez.
És most kedvező lenne a pillanat. Mert múlik a kereskedelmi televíziók körül az újdonság varázsa. Csökken a különböző, korábban tiltott gyümölcsök vonzereje. Sokan unják már a licenceket, az előre kiszámíthatóságot, és szívesen szórakoznának úgy, hogy közben ne szégyenkezzenek egy kicsit.
A nézők jelentős része vágyik valami másra. Olyan televízióra, amely elsősorban kultúrát, ismeretterjesztést, nívós szórakoztatást, szolgáltatást - és a jelenleginél kevesebb politikát nyújt.
Nagyon sokan dolgoznak ezért már ma is az MTV-ben, nem is eredménytelenül, de egyre csak cserbenhagyva. Mert legyünk őszinték, nem ez a politika hangadóinak a vágya. Meg nem erre vár az ipari eszközökkel manipulálható, képernyőre bámészkodó fogyasztó. De az a pár ezer értelmiségi sem aki csak a nézők többsége által fogyaszthatatlan avangárdot szereti.
De állítom, hogy van sok százezer magyar ember, aki csupán a nézettség, azaz reklám hajszolásán és az elefántcsonttorony-modernség ünneplésén kívül valami mást is, valami színvonalasat és mégis fogyaszthatót szeretne. Az ő számukra bizony kudarc ez a mostani döntés..
Persze a kudarc és annak a fenyegetése manapság nem ritka jelenség. A politikában, a gazdaságban - és a kultúrában is!
Látjuk, hány színigazgatói pálya zárult igazságtalanul kudarccal. És a helyükön maradottak meg az új kinevezettek helyzete sem rózsás. Folynak a megszorítások, a "karcsúsítások". És ha nehéz a helyzet, akkor még jobban irigylik a pénzt - úgy általában - a kultúrától.
És fenyeget a kudarc azért is, mert ahogy a gazdaságban - ami tetszik a dogmatikus közgazdászoknak, az nem tetszik a lakosságnak -, úgy a színházakban, ami tetszik a nagyon elfogult, mondhatni, pártos kritikának, az ritkán tetszik a színházba járó közönségnek, és fordítva.
Kérdés, hogy ezt egyáltalán fontosnak tartják-e azok, akiknek a dolguk lenne?
Úgy vélem, nem sokat törődnek vele. Mert ahol az igazi döntések születnek, ott vélhetően a Napkirály közmondássá vált "bölcsessége" az irányadó: "Quel bruit pour une omelette" - azaz "Mekkora zajt csapnak egy rántotta körül!"
A televíziós választás kudarcával még a sajtó is alig foglalkozott. Előre kiszámíthatónak és természetesnek vette.
Meg ez az egész izé, mármint kultúra meg televízió azért nem olyan nagyon fontos...
Végül is napjainkban éppen összeomlóban van a világ pénzügyi rendszere... Na és mi lesz a költségvetéssel? És különben is lehet, hogy 15 év múlva meteor ütközik a Földnek, és akkor a dinoszauruszok sorsára jutunk...
Úgyhogy értem én: sokak számára ami mostanában történget - a színházak és a televízió táján -, az csupán vihar egy pohár vízben...
P. S.: De azért szép emlékeim is vannak a pályázat kapcsán. Gyakran éreztem jól magam, mert sok és számomra fontos ember biztatott, és bevallom, meghatott a bizalom és a szeretet, amivel "szurkoltak". És nem csak művészek meg televíziósok, de még az utcán és a vásárcsarnokban is...
Ezért mindazoknak, akik a közelmúltban kudarcot szenvedtek vagy nemsokára szenvedni fognak, a figyelmébe ajánlom Thomas Mann tanulságos sorait:
"Mert a történetek nincsenek egyszerre készen, pontról pontra történnek, fejlődési szakaszaik vannak, és hibás volna egészben siralmasnak mondani azokat, amelyek siralmasan végződnek.
Siralmas befejezésű történeteknek is megvannak a maguk dicsőséges órái és állomásai, és méltányos, hogy ezeket ne a vég szempontjából nézzük, hanem tulajdon fényükben, mert jelenvalóságuk semmivel sem kisebb erejű a vég jelenvalóságánál." József és testvérei (Sárközy György fordítása)
