Építészetre táncolni
Győri Balett: Gaudí - Művészetek Palotája
A Győri Balett és (újabb) külhoni vendégkoreográfusa úttörőnek hirdetett vállalkozása nem más, mint "... bemutatni... Antoni Gaudí életét, szokásait és alkotásai közül a négy legfontosabbat".
A spanyol Gustavo Ramírez Sansano - táncos TIT helyett - alvajárós impresszió-szappanbuborékát bágyadtan szemlélve úgy sejtem, a katalán építészgéniusz hóbortos ember lehetett. A Modernismo vallásosan túlbuzgó képviselőjét megszemélyesítő Pátkai Balázs a kétfelvonásos (nagyjából másfél órás) balett majd' egész ideje alatt egy lépcsős emelvény tetején strázsál. Mindezt fekete kalapban, nagykabátban - akár Magritte férfialakjai; csupán a pipa hiányzik mellőle. Főképp mélabúsan szemlélődik; pantomimikus mozdulatokkal "fest" a tüllfüggönyre fehér fény faágakat; gördíthető szerkezetével a színpad egyik feléből a másikba gurul; közönyösen vizslatja, ahogyan a többiek táncolnak - élőben, illetve (ki)vetítve.
Az előadás vége előtt negyedórával a (kóbor fűzfapoétának is beillő) remete lekászálódik az art deco virágállványnak tetsző díszletelemről, hogy immár ingben-pantallóban eljárjon egy muss-szerelmi kettőst a semmiből előbukkanó éteri, lila ruhás nővel (Sóthy Virág). Majd kisvártatva elnyeli a föld - hisz' emelkedett művünk esetében roppant közönséges megoldás volna, hogy prózaian elgázolja egy tuja. Egyébiránt: azt a magyarázatot, hogy a mozgásában korlátozott Pátkai azért posztol főleg egy helyben, mert Gaudí reumától szenvedett, kizárólag a Monty Pythontól méltányolnám.
A dramaturgiai baklövésektől sújtott, minden eredetiségtől mentes, személytelen műfaj- és stíluskatyvasz legfőbb jellemzője a hamis pátosz. Ezért, hogy leginkább a nemzeti ünnepekre összerittyentett, közepes költségvetésű, kenetteljesen érdektelen emlékműsorokra emlékeztet. Egykor a Holland Táncszínház (Nederlands Dans Theater) tiszta forrását kortyolgató Sansano alkotmányának mozgásnyelve tobzódik a közhelyekben, üres, lelketlen, szenvedélytelen. Mint egy hitvány reprodukció. A feszengve, darabosan, ihlettelenül előadott csoporttáncok arról győztek meg, hogy a kompánia kötelességtudó tagjain idegenül áll a futószalagon gyártott "holland" konfekció.
Az opusról leváló, szerkesztetlen zenei kollázs (Erkki Sven Tüürtől Bachig) mellett föltűnő a zsibvásár-látványterv. Az előadás kezdete előtt madárcsiripelés, tengermorajlás, dzsungeli zűrzavar fogadja a nagyérdeműt, "mesés" színpadkép tűnik elénk fákkal, baglyokkal. Majd jön a fém posztamens, a gyatra filmes eszközökkel dolgozó vetítéssorozat, a tüllfüggönyre fölskiccelt Gaudí-alkotások (Güell park, Casa Milá), végül a harsány, mozaikhatású Sagrada Família. Utóbbiaktól (is) függetlenül, bátran átkeresztelhe-tő a produkció - akár - Mengyelejevre.
Míg a társulat bazári hommage a' Chaplinje ízléstelen, a Gaudí-mauzóleum elszomorító. Többen vallják, az eddig főképp "közönségbarát" holmikat gyártó együttes egy fokkal följebb lépett a művészi evolúció szamárlétráján. Szótáramban a kótyagos parvenüséggel elegyített hibbant végletesség, és a mámorító változás/fejlődés nem rokon értelmű szavak.
