Az ifjú Barcsay
Barcsay Jenőnek már huszonévesen szakálla volt, éppolyan ápolt, nett, mint doyen korában, de ezzel a dokumentumfotóval véget is ér a kontinuitás a Falk Miksa utcában. Haasék a kitartó KÚT-sorozatukban úgy mutatják be a mesteréletművet, hogy a pályakezdést részletezik, azokból a korszakokból és művekből válogattak bővebben, amelyeket ritkábban látunk emlékkiállításokon. Ha úgy tet-szik, Barcsay KÚT-korszakából, amelybe beletartozik az is, hogy huszonhatban Vaszary kizsűrizte a képét a Képzőművészek Új Társaságának tárlatáról, meg az is, hogy később kulcsfigurája a megszűnésig választmányi tagja volt a KÚT-nak.
Addig azonban sok stiláris esemény történt a pályán. Élvezzük csupán kuriózumként a főiskolás években és közvetlenül utánuk készült pszichologizáló, komor-komoly portrékat, amelyek újra elmondják, ami közismert, hogy tudniillik a mester mestere Rudnay volt. Erős, mély érzelmű képek ezek nagy orrú kisfiúkról és szomorú falubolondjairól, de az egész életmű ismeretében jobban figyelünk a konstruktívabb kezdetekre. A húszas években a századdal egyidős művész is ahhoz a hol akarnokmód kemény, hol majd tónusokban fellazuló Árkádia-művészethez igazodik átmenetileg, amelyet Szőnyi és Aba Novák neve jelez, és amelyhez a legtöbb pályakezdő és újrakezdő fordul ekkor, a levert forradalmak és a dezavuált avantgárd Magyarországán. A Vakok rézkarc monumentális, de érzelmes, a Szegények huszonnégyből szőnyis, de a Szentendrei táj I. olyan robbanó tusrajz, erővonalaknak, súlynak és feszes felületeknek olyan dinamikus egysége, hogy akár Nemes Lampérth is készíthette volna tíz évvel korábban, tizenkilencben.
Vagyis folytathatatlan. Barcsaynak, a kubikosokkal, munkásnőkkel, munkásokkal demonstratívan együtt érző, valamint a magyar forradalmi avantgárd örökségét mindinkább vállaló festőnek legkésőbb A gyár udvarán periódusában rá kellett ébrednie, hogy a töretlen folytatásnak nincs realitása. A képen síkok tolulnak, terek metsződnek át, csilletolók erőlködnek és komplementerek fenyegetik egymást - ennek a heves piktúrának sem közege, sem közönsége, sem vásárlója nem volt már kilencszázhuszonhét körül idehaza - ez a zaklatottságán meg is látszik. Legalább egy, de inkább két generáció élménye, csalódása és felismerése ez, leszámolás az illúziókkal - nagy különbség, hogy a többséggel ellentétben Barcsay hosszú távon mégsem adja fel.
A táv valóban hosszú, évtizedek és kitérők kellenek ahhoz, hogy a kristályosan konstruktív Barcsay-piktúra, az örökséget soha nem látott tökélyre vivő festészet megszülessék. A festő kétszer is Párizsba megy, megismeri, magáévá teszi a miénknél kevésbé feldúlt világ higgadtabb konstruktivizmusát, a lázadásokkal és szociális feszültségekkel nem terhelt kubizmust. Az eredmény átmeneti. A mester mindenkori minden darabját remekműként hirdető műkereskedőnek vagy révülten elfogult monográfusnak kell lenni ahhoz, hogy ne lássék: a meudoni tájak darabosak, egyelőre kockákból és színsíkokból öszszerakottak, hiányzik a koherencia. Miként az is kitetszik a jól tagolt kiállításból, hogy a harmincas években Szentendre pasztózus festészete, Czóbel, időnként a még magát békében tudó Ámos akvarellszínei élénkítik a palettát. A különbség azonban nagy: ezek már érett, remek képek.
Egy mesterpiktúra kialakulásának szép bonyolultsága - ez lehetne a bőbeszédűbb címe a gyűjtőktől és közgyűjtőktől jól összeválogatott kollekciónak. Mert ugyanebben a harmincas évtizedben már megerősödve visszatér a konstruktivitás. Az eddig sosemvolt, lélegző konstruktivitás. A barna fapászmák, a piros tetőfoltok és a fekete szántóföldsávok szilárd rendbe rendeződnek, a korai rézkarcok feszes-merész perspektívavonalai színekkel telítődnek, és élesen, tisztán felcsendülnek, a dús, hangulatos tájakat szervezi a tapintatos, de következetes ráció.
Barcsay Jenő ekkor még mindig nincs negyvenéves. Már elindult azon az innentől kezdve nyílegyenes és mind magasabbra vezető úton, amelynek immár kivétel nélkül remekművek a mérföldkövei, szerkesztő erőnek és emberi melegségnek, igen, a Rudnaynál látott érzelmi mélységnek és a pedáns konstruálásnak sosemvolt mesterművei. Közülük is jól válogattak a Falk Miksa utcában.
