Mindezt részletes anatómiai, etológiai és élettani vizsgálatokkal bizonyították." Mint látjuk, csak a libákkal készített személyes interjúk hiányoznak az érvekből. Nincs mit csodálkozni. A tömés alatt álló libának valószínűleg fogalma sincs arról, lehetne másmilyen is a sorsa.

Az állatvédő mancsosok és a tömőpártiak ádáz küzdelmébe beszálltak hát az állatorvosok is. Nem kellett volna. Jobban teszik, ha inkább a Spektrumot nézik. Vasárnap a következőket láthatták volna:

Jamie Oliver brit szakács 18 önként jelentkező honfitársa előtt, finom mozdulattal egymás mellé helyezett a konyhapulton két egész libamájat. Az egyik - a hizlalt szerencsétlené - vagy ötszöröse volt a másiknak - a szerencsésebb, nem tömöttének. Jamie kettévágta a sárgás óriást, és mutatta benne a zsírereket, majd a falra pislantott, ahol az egyik önkéntes májának keresztmetszeti képe függött. Rajta vastag zsírerek. Öt éve van még, ha nem változtat - mosolygott egy doktornő. Jamie ezután száraz serpenyőbe csusszantotta a hatalmas májat, másikba meg a normálisat. Három perc sistergés, és a nagyobb a normális méretében úszott a saját lavórnyi zsírjában. A kisebb maradt akkora, mint volt - alig zsírosan.

Kedvelem a libamájat, mint minden ételt, amellyel soha nem tudtam igazán jóllakni, tehát azt sem mondom, hogy soha többé nem eszem, de hogy ezentúl minden másképp lesz, az biztos. Jamie sallangmentes egyszerűséggel vágta arcon tényekkel a vendégeit és a nézőit, már ami a káros táplálkozásról alkotott, orvosokkal megerősített véleményét illeti. Fürdőkádba ültette az egyik, pizzát, készételt faló vendégét, és marmonkannákból öntötte rá azt a mennyiségű zsírt, amennyit hetente befal. Pohár vízbe tette azt a sóhalmot, amelyet egy másik mindennap elfogyaszt - a tengervízborzalmat az illető rohanvást köpte ki. Hatalmas halom fekáliautánzat érkezett taligán, mellette az egyik szereplő kis rakása: lám, egy afrikai rostevő ember mit termel röpke idő alatt, míg maga! A Mount Everest viszonylik így a yorkshire-i lankákhoz. És tudja, a különbség hol van? A maga testében hájként lerakódva! Mutatta is mindjárt egy MRI-felvételen: vörös zsírruhában pompázott a fószer pár deka izomzata a csontvázán.

No mármost: ha én (állat)orvos meg tévés guru volnék, és itt élnék Magyarországon, azonnal belátnám, hogy a magyar ember híján van a kínai kultúrának. Amely azt mondja: az vagy, amit megeszel. A magyar nemcsak arról nem tud semmit, amit megeszik, de arról sem, hogyan működik a saját teste. Ezért aztán akkor fut orvoshoz, amikor nem kell, és akkor viszik, amikor már késő. Pedig egyetlen, kamera előtt félbevágott hízott libamáj, egyetlen zsírral teli kád, egyetlen anyagcsere-végterméket utánzó halom többet elmond ételről, italról, életről, halálról, emberről, libáról, mint megannyi Négy Mancs meg állatorvosi közlemény.

Ha a májamra gondolok, Jamie Oliver egy életre a libák mellé állított. Csupa önző önérdekből. Ennél többet nem is nagyon érhetett volna el. Erre a magyar tévécsinálók még nem ébredtek rá.