Sok családban ott vagyok
A Kékgolyó utcai Országos Onkológiai Intézet kemoterápia A osztályának (a három osztály a különböző daganatos megbetegedések szerint szakosodott és van számozva) főorvosa húsz éve foglalkozik limfómás, azaz nyirokrendszeri daganatos betegekkel. - Könnyű nekünk - mosolyodik el a főorvos. - Noha a daganatok kutatásának az elején tartunk, mi a limfóma gyógyításában hatalmas áttörést értünk el az utóbbi években egy új módszer, az immunterápia alkalmazásával. Ez az új gyógyszer csak a daganatsejteket veszi célba, és megjelölve azokat, az immunrendszer segítségével pusztítja el őket. A 2003-ban az év gyógyszerének választott szer alkalmazása óta a nyirokdaganatos betegeknél jelentősen megnőtt a teljes gyógyulás esélye. A hagyományos kemoterápiás szerekkel együtt alkalmazva az eddig véglegesen meggyógyultak 30-40 százalékos aránya az elmúlt években a másfélszeresére emelkedett - magyarázza Schneider Tamás, aki munkatársaival részt vett a gyógyszer hazai kipróbálásában és bevezetésében. - Magyarországon nincs mód gyógyszerfejlesztésre, ehhez több milliárd dollárra lenne szükség - mondja, majd hozzáteszi, korábbi főnökétől és mesterétől tanulta meg, hogy Magyarország "követő ország", ami annyit jelent: a gyógyszerkutatások eredményeit kell lehetőleg minél korábban átvennünk és alkalmaznunk. Nem mintha mi butábbak lennénk, egyszerűen nincsenek meg a lehetőségeink. A nemzetközi szakirodalom szinte naprakész ismerete viszont nélkülözhetetlen a gyógyításban. - A szellemi tőke ugyanolyan fontos egy "követő országban", mint ott, ahol a gyógyszerkísérletek zajlanak - jegyzi meg a pápai polgári-iparos családba született Schneider Tamás, aki gyerekkorában csillagász, vegyészmérnök, később kutató orvos akart lenni. A jeles érettségi után jelentkezett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, itt ismerkedett meg a feleségével, aki a munkája mellett nyugodt családi hátteret teremtett ahhoz, hogy a férje tudományos karriert építhessen. Első generációs orvoscsalád lett az övék, orvos a lánya, a bátyja és annak egész családja, egyedül a fia választott másik pályát, a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanul tovább.
Schneider Tamás, mielőtt a hemato-onkológia szakemberévé képezte volna magát, sokáig kereste a maga útját. Versenyszerűen sportolt és nagy elhivatottsággal gordonkázott. Az orvosi egyetemet nem nagyon szerette, az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja, de aztán az első munkahelyén, a Szent István kórház belgyógyászati osztályára kerülve, megérezte, ebben a szakmában ugyan, de nem kémcsövek között fogja leélni az életét. Gyógyítani akart. Az első években rengeteget tanult, pótolta az egyetemi hiányosságokat, majd amikor két évet töltött továbbképzésen az Országos Onkológiai Intézetben, és a belgyógyászat után klinikai onkológiából is szakvizsgát szerzett, végleg eldőlt, hogy a tudományos kutatásoknak "passzív résztvevője" lesz, aki a hektikus délelőttök után, a rendelési idő végeztével nem hazaindul, hanem nekifog a szakirodalom tanulmányozásának. - Általában este hétkor megyek haza. Addig leletek értékelésével, adatelemzéssel, a szakirodalom tanulmányozásával, cikkek írásával foglalkozom, vagy felkészülök a soron következő előadásra. Évente több konferencián is részt veszek előadóként - magyarázza, miért is nyúlik gyakran tízórásra az amúgy is hosszúra tervezett munkanap, majd a betegség pszichológiáját említi.
A fül-orr-gégészetekről, belgyógyászati, illetve sebészeti osztályokról hozzájuk érkező limfómás betegek általában összesen annyit tudnak a betegségükről, hogy jól gyógyítható. Schneider Tamás húszéves praxisa alatt úgy tapasztalta, hogy a betegek zöme az őket ért sokk miatt elfelejti az első beszélgetésen elhangzottak nagy részét, ezért megkéri őket, írják fel a kérdéseiket, hogy a következő alkalommal azokról beszélhessenek. Az új betegekkel legalább egy órát foglalkozik, és igyekszik valami biztatót mondani.
- Fontos a türelem, az őszinteség és a tapintat, csak hitegetni nem szabad senkit - mondja, majd hozzáteszi, ő könnyebb helyzetben van tüdő- vagy gyomorrákos betegeket kezelő kollégáinál, hiszen a nyirokrendszeri megbetegedések jelentős része gyógyítható, és ha nem, gyakran akkor is akár öt-tíz-tizenöt évig is élhetnek még a betegek.
Fiatal korban, ha időben észreveszik a tüneteket, 80-90 százalékos a gyógyulás esélye, később már jóval kisebb. A betegek zöme a nyakon, hónaljban vagy lágyékban tapint ki kóros méretű, egy-másfél centiméternél nagyobb nyirokcsomót, ami korábban nem volt ott, és netán növekedési tendenciát is mutat. - Előfordul, hogy a mellkasban vagy a hasban nő daganat, ezért is kellene mindenkinek évente mellkasi röntgent készíteni - jegyzi meg a főorvos, majd sorolja a sokszor leírt okokat: dohányzás, a rendszertelen étkezés, az állandó szorongás, a túlzott alkoholbevitel, s a tartósítószerek gyakori fogyasztása mellett a környezeti ártalmakra vezethető vissza a daganatos megbetegedések magas száma. És a szervezet idő előtti elhasználódására. - Nálunk az emberek hatvanévesen gyakran nyolcvannak néznek ki, agyonterheltek, rosszul tápláltak, fogazatuk elhanyagolt, hiányos. Emiatt sokan közülük nem viselik el a kombinált kemoterápia kedvezőtlen mellékhatásait - magyarázza.
Schneider Tamás nem panaszképpen, csupán tényként említi, hogy Nyugat-Európában a vele egykorú, azonos képzettségű orvos leginkább akkor találkozik a pácienssel, ha valamilyen probléma merül fel a kezelés során, ott kezdő orvosok látják el a kontrollra, vérvételre, rutinvizsgálatra érkező betegeket. Ez előny és hátrány is egyben, hiszen az itthoni gyakorlatban a tapasztalt orvosok napról napra követik a betegek állapotának változását, ugyanakkor hosszú órákat töltenek adminisztrációval, telefonos vizsgálatkéréssel, a leletek megírásával, kinyomtatásával. - Ez jóindulattal sem nevezhető a végzettségünknek megfelelő munkának - jegyzi meg, miközben az íróasztalán tornyosuló dossziéhalomból fotóalbumot húz elő. Arcán újra megjelenik a félmosoly. - Sok családban ott vagyok - böngész a régi karácsonyi üdvözlőlapok között, azután gyógyult nők és férfiak gyerekeiről készült fotókat rak sorba: a nyirokdaganat ugyanis nem öröklődik, tehát a gyógyulás után a fiatalok vállalhatnak gyereket.
