A mesés életű
Gyermekként rengeteget játszott is. Hárman voltak nővérek (ő a középső), és egész gyermekkoruk a játék jegyében telt. Ma is megkövetelné minden szülőtől és tanártól, hogy hagyják a gyerekeket játszani: semmi sem fejleszti jobban a fantáziát, és a játék az életre is felkészít. Az idén nyáron színjátszó tábort szervezett, ahol szintén a játék állt a középpontban.
Éppen ez az élet legnagyobb csodája: az ember elindul egy úton, és - ahogy Andersen írta az egyik meséjében - végül mindenki máshová ér el, mint ahová elindult. Ugyanezt tette Andersen is. Mindössze azt tudta, hogy híres ember akar lenni, és így lett belőle színész, drámaíró, azután meseíró. Hasonló utat járt be Balázs Ágnes is, és korántsem tartja véletlennek, hogy éppen Andersen életéről írt könyvet, majd színdarabot (Andersen, avagy a mesék meséje).
- Az életemben minden azért történt, hogy egyszer kikössek az írásnál - vallja. Sok szálon indult az élete, jó ideig zenélt és dalokat írt. Tizennyolc évesen pedig elhatározta, hogy csakis színésznő lehet, ám elsőre nem vették fel a színművészetire. Brüsszelben kezdett hát egyetemre járni (ott dolgozott édesapja, a diplomata Balázs Péter, későbbi integrációs államtitkár és EU-biztos). Budapestre visszatérve az ELTE magyar-francia szakán folytatta, mert a szülei szerették volna, hogy valami "normális" foglalkozása legyen - a színészetről hallani sem akartak.
Csakhogy Balázs Ágnes két év után halasztott, mert egyre jobban vonzotta a színészet. Az édesanyja aláíratott vele egy nyilatkozatot, amelyet a mai napig őriz: "Alulírott, Balázs Ágnes megfogadom, hogy ha nem vesznek fel a Színművészeti Főiskolára, befejezem az ELTE-t."
De felvették. A főiskola elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött, három hónap után azonban a szabadúszás mellett döntött. Ekkor már saját ötletét dédelgette - Weöres Sándor Psychéjéből akart színdarabot írni, és ezt nem tudta összeegyeztetni a színházi próbákkal. Immár tizenöt éve szabadúszó, és megy a saját feje után; a Psyché után jött az Isteni Show, amely Az ember tragédiájának átirata.
A zene, az irodalom és a színészet végül egyetlen pontban találkozott: elkezdett írni. Addigra már tíz évet eltöltött a színészi pályán. Első önálló színdarabja az Andersen, avagy a mesék meséje lett (a mai napig hálás Iglódi Istvánnak, főiskolai osztályfőnökének, aki színre vitte a művet), és a figuráktól később sem akart elszakadni. Írd meg regényben! - tanácsolta férje, az ugyancsak színész Gáspár András. Én?! Hogyan tudnék én regényt írni? - kérdezte.
Leült, megírt egy fejezetet, és rádöbbent: jé, mégis tudok regényt írni. Azóta minden évben megjelent egy regénye (nemrég adták ki az ötödiket), és további színdarabok is születtek. Azt mondja, ötlete akad bőven, harcolni inkább az idővel szokott.
Célközönsége nincs. Az Andersent sem csak gyerekeknek írta, hiszen Andersen meséi sem mindig gyerekmesék. Nem szerette volna, ha olyan színdarab születik, ahol a gyermek jól érzi magát - a felnőtt pedig csak annak örül, hogy a gyerek örül.
Mérges, amikor lenézik a gyermekeket. Balázs Ágnes szerint írni nekik a legnehezebb, mivel nagyon őszinték. Ha unalmas a történet, a gyerekek nem fogják udvariasan végigülni, mint a felnőttek, inkább beszélgetnek, vagy felállnak és kimennek. Néha megkérdezik tőle, mikor ír már felnőtt történetet. Bár A piros bicikli című színdarabban két kislány (Ecséri Lilla és Heyman Éva) naplóját dolgozza fel, valójában megemlékezés ez a holokauszt áldozatairól.
Hiába, nem becsülik meg eléggé az ifjúsági regényeket Magyarországon. Pedig ha azt mondják, Gárdonyi Géza: Egri csillagok vagy Szabó Magda: Abigél, mindjárt nem fanyalog senki. Balázs Ágnes büszke arra, hogy a Móra kiadó pöttyös könyvek sorozatában négy regénye is megjelent, hiszen ezt a sorozatot a felnőttek is kedvelik; a honlapjára szülőktől is gyakran érkeznek üzenetek, hogy várják a következő kötetet.
- Azt a történetet írom, amelyet meg kell írnom - válaszolja, ha arról érdeklődnek, mikor ír felnőttregényt. Ma már kicsit sem fél a regényírástól, és a gyermekeknek is azt tanítja: a félelmet felejtsék el, mert addig alkotni sem tudnak.
Már kiskorában is úgy ment Balázs Ágnes, hogy megindult előre, és semmit sem nézett maga előtt. Az édesanyja sokszor mesélte, hogy utána kellett rohanni, mert még a lépcsőre sem figyelt. - Olyan bizalmam volt az egész világ iránt, gondoltam, nekem bajom nem lehet. Így élek most is: úgy érzem, hogy ott vagyok a Jóisten tenyerén. Ő majd mutatja az utat, csak meg kell hallani, hogy mit akar, és nagyon komolyan megcsinálni - meséli.
Maguktól mennek előre a figurái is. Megteremti őket, de aztán elkezdik élni a saját életüket. Időnként kitalálja, hogy a következő fejezetben merre viszi el a történetet, ám a szereplő végül másfelé megy. Ilyenkor az írónő engedelmeskedik, és később belátja, hogy a szereplőnek volt igaza.
Szeret az utcákon és az aluljárókban sétálni, és szándékosan tömegközlekedéssel jár, hogy kedvenc időtöltésének hódolhasson: figyeli az embereket. Nincs is izgalmasabb annál, mint amikor a HÉV-en ülnek mellette, és beszélgetnek; ő úgy tesz, mintha olvasna, de közben hallgatja a párbeszédet. Vagy csak megfigyeli valakinek az öltözetét, az arckifejezését, és próbálja kitalálni az életét.
Ma már az első az író a lelkében, a második a színész. A színészetben is jobban érdekli, amit tovább tud adni - kikönyörögték például, hogy ezentúl év közben is tartson színjátszó tábort.
Mese az én életem, gyönyörű mese - írta Andersen, noha nagyon nehéz élete volt. Balázs Ágnes is úgy érzi, ha a szíve után megy, igenis történhetnek csodák. Ilyen csoda volt, amikor az idén nyáron e-mailt kapott: a Rajnai Német Operaházban (Düsseldorfban és Duisburgban) nagyzenekarral és kibővített tánckarral bemutatják az Andersen világa című balettet, amely az ő színdarabja alapján készült. Másnap felkelt, és azon töprengett, vajon álmodott-e, vagy ez tényleg igaz.
- Ezekre a csodákra én annyira vágytam, de mindent meg is tettem értük. Átdolgozott éjszakák vannak amögött, hogy az ember ilyen csodákat kapjon vissza, de a lényeg, hogy végül visszakapja - mondja. Két rendező is megkereste, hogy megfilmesíti a Feladó: Fekete Szivárvány című regényét, de mindketten félúton elakadtak a pályázat-pénzszerzés útvesztőjében; erre a csodára még várnia kell.
S néha a legapróbb csodák a legértékesebbek. Egy író-olvasó találkozón megállt előtte egy kislány, papírból kivágott képeslapot húzott elő, amelyre ezüst betűkkel felírta: Balázs Ágnesnek. Belül pedig a saját kis betűivel tudatta: Te vagy a kedvenc íróm.
Tényleg mese az élet.
