Sötétedésig mesélt az erdő
Szombat hajnalban Kocsis Balázs székesfehérvári szobrász bekopogtatott egy Móron élő barátjához, akivel kimentek annak kertjébe, és kihúzkodtak a szőlőből negyvenöt karót. Élő anyagot akarok! - indokolta a lépést Kocsis. Aztán a szőlőkarókat a Fehérvár határában lévő Bregyó parkerdőbe vitték, ahol egy tisztáson mindegyiket beleszúrták a földbe. A tetejükre kis falapocskákat szögeltek, majd összesen negyvenöt darab, rézből készült kisplasztikát - Kocsis alkotásait - rögzítették rájuk.
Mire elkészültek a munkával, megérkeztek az első látogatók. Ismerősök, rokonok, barátok, művészetrajongók, helyi közéleti személyiségek. Kiállításra hívták őket az erdőbe szombat délutánra. Akiket érdekeltek a művek, azoknak igyekezniük kellett, vasárnapra ugyanis már nyoma sem maradt a Bregyóban a tárlatnak.
- Valami Guinness-rekordra tör? - próbáltam faggatni Kocsis Balázst.
- Miért is? Ja, hogy egynapos a kiállítás! - fejtette meg a kérdést a szobrász. - Ó, nem, ennek a tárlatnak nem az idő a kulcsa, hanem a hely. Az erdő! Ha valaki Mesél az erdő címmel akarja bemutatni a műveit, akkor a legautentikusabb közeget érdemes választania. Ha viszont egy erdőben van a kiállítás, akkor az már megszabja, hogy nem lehet több egynaposnál, este mindent le kell bontani, hiszen nem tudnánk vigyázni az alkotásokra.
Valójában az egynapos jelző is túlzás, mivel a Mesél az erdő című tárlatot csupán szombat délután háromtól sötétedésig lehetett megtekinteni a fehérvári parkerdőben. A cím persze nem véletlen, az alkotásokat a Hobo Blues Band negyedszázada készült Vadászat című albuma ihlette, amelynek talán a legismertebb darabja a kiállításnak címet adó szerzemény volt.
- Másfél évvel ezelőtt kezdtem ismerkedni a rézzel, korábban csak kővel, fával és bronzzal dolgoztam - mondja Kocsis Balázs. - Menet közben jöttem rá, hogy mekkora alkotói szabadságot ad a réz, hogy milyen könnyen kezelhető, hogy hajlítással, hegesztéssel és kalapálással milyen sokszínűvé formálható. Az első tanulmányok készítése közben vettem észre, hogy állandóan a Vadászatról dúdolok dalokat. Később aztán már szándékosan stimuláltam magam a Hobo zenéjével, az erdőben kiállított művek többségét pedig kifejezetten a lemez inspirálta.
Kocsis Balázs rézfigurákkal benépesített erdeje egyszerre tűnt valóságosnak és misztikusnak. Az alakok között láthattunk nyulat, amint fut a mezőn, királyfit, amint vágtat a réten, száműzött lovagot, vészbanyát, udvari bolondot, arc nélküli hajtót, erdei manót, amelyek közvetlenül vagy hangulatukban idézték fel a nyolcvanas évek egyik meghatározó rockzenei teljesítményét.
A lélegzetvételnyi erdei kiállítás díszvendége Hobo, azaz Földes László volt, aki éppen most adott ki egy kötetet és egy CD-t Bolond vadászat címmel, amelyből egy színdarab is készül, sőt jövő tavasszal Debrecenben Vidnyánszky Attila rendezésében be is mutatják. Hobo a tervezett előadásról csak annyit mondott, hogy a negyedszázaddal ezelőtti Vadászat alaposan átdolgozott, újraértelmezett változata lesz.
- Ez a mostani találkozás a zeném és a képzőművészet között igazi csoda, tekintettel arra, hogy világéletemben kettes alá voltam rajzból - értékelte a helyzetet az erdei tisztáson Hobo. - A magamfajta magamutogató embert, aki jórészt a pillanatnak él, érthetően lenyűgözik az örökkévalóságnak szánt, ráadásul általa ihletett képzőművészeti alkotások.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a szombaton valamilyen okból hiányzó érdeklődők számára valaha látható lesz-e még a Kocsis Balázs által megálmodott erdei világ. A szobrász alapfilozófiája szerint a művésznek vásárra kell vinnie a bőrét, azaz előbb alkotnia kell, és csak utána megméretnie magát a piacon.
- Nem szoktam kilincselni. Ha a szombati kiállítás felkeltette az érdeklődését olyanoknak, akik helyet tudnának adni a tárlatnak, majd jelentkezni fognak - mondja Kocsis. - Ha nem lesz folytatás, akkor az azt jelenti, hogy nem voltak elég jók és érdekesek a műveim.
A szobrok szombat este visszakerültek az alkotó műhelyébe. Vasárnap délelőtt Kocsis ismét meglátogatta a móri barátját. Együtt újra kimentek a szőlőbe, és a jobbra-balra dülöngélő tőkék mellé visszadugdosták a negyvenöt karót. Utána a jól végzett munka örömére megittak egy-egy pohár bort.
