Csak nézni az Istent
Megmászta a ranglétrát a Mojszejev-együttesben Jelena Scserbakova. A tánckarból indult, és ünnepelt szólistaként húsz év után örökre elhagyta a színpadot. Mojszejev nem küldött el senkit, akire bejött még a közönség, mégis úgy érezte, hiába tudja technikailag megoldani a koreográfiákat, nehéz konkurálnia a hamvas tizenévesekkel. Mestere ekkor tanári állást ajánlott neki iskolájában, majd később igazgatói poszttal kínálta meg. Hogy miért pont rá gondolt, azt ma sem érti. Nyilván az is szempont volt, hogy Scserbakova ismerte az összes művészt és azt az alkotószellemet, amelyet az együttes képviselt.
Az igazgatónő szerint Mojszejevnek nem volt szüksége utódra, nem is tudtak volna hozzá fogható kalibert találni. A társulat most azt tartja kötelességének, hogy életben tartsa mindazt, amit színpadra állított a mester. Ezt ők megtehetik, ugyanis bárki, aki kívülről érkezne, csak eltékozolná ezt az örökséget. Mojszejev tavalyi halála óta mindenről a művészeti testületük dönt, a felosztott repertoárt pedig próbavezető balettmesterek irányítják.
Aztán arról is beszélgetünk a direktorral, mit jelentett az együttesnek, hogy megszűnt a Szovjetunió. Hogyan boldogulnak, amikor a kormány már nem velük reprezentálja a szovjet kultúrát? A peresztrojka idején nehezebb időszakot éltek. Az előadó-művészet szerepe apadt, akárcsak a fizetések, és alig számíthattak vendégszereplésre. Sikerült átvészelniük ezeket az éveket, és nem kellett lefaragniuk a társulatból sem: a százötven táncosból és a harminctagú zenekarból. Helyzetük ma egyre jobbnak tűnik: megmaradtak állami együttesnek, és a táncművészek kiemelt juttatásban részesülnek. És igen keresettek külföldön is.
Bejárták szinte az egész világot. 1958-ban a Mojszejev volt az első szovjet együttes, amely felléphetett az Egyesült Államokban. Nemrég ünnepelték a két ország közötti kulturális kapcsolat ötvenedik évfordulóját, és nem fért a műsorba az egyik legnépszerűbb táncuk, az ukrán hopak. Meg is kérdezték tőlük: az orosz-ukrán konfliktus miatt hagyták-e ki?
- A Mojszejev-együttesnek semmi köze a politikához - állítja az igazgatónő -, akkor sem volt, amikor a vitrinbe állítottak minket. Tényleg mi voltunk a legjobbak. - Igor Alekszandrovics sosem politizált. Állandóan be akarták ugyan szervezni a pártba, de ez sosem sikerült, mert bevallotta, hogy hívő ember. Végül is a szovjet kormánynak így is nagy hasznot hajtottunk.
Igor Alekszandrovics Franciaországot és Magyarországot szerette legjobban, itt kapta a legtöbb magas rangú kitüntetését. Barátjaként tisztelte Seregi Lászlót is. - Őt követte az egész világ, modellje volt sok együttesnek - mondja az Operaház koreográfusa, aki még az ötvenes években, a Honvéd együttes néptáncosaként ismerte meg a mestert. Akkora volt a felhajtás körülöttük, hogy katona táncosként elment megnézni, mit tud ez a szovjet együttes. - Igazi adrenalinbomba volt - meséli. Később, mikor magyar-szovjet művészeti találkozóról volt szó, majd megölte a féltékenység, hogy a Rábai Miklós vezette Állami Népi Együttes részesült ebben a szerencsében. Seregi vallja, mindent Mojszejevtől tanult, utoljára a mester századik születésnapján találkoztak. De mégis azt a látogatást említi, mikor Mojszejev kilencvennyolc évesen Pestre jött, ő gardírozta. - Mikor arra buzdítottam, ne menjünk gyalog, használjuk a liftet, Igor félrelökött, hirtelen leguggolt, letenyerelt a földre, a lába mellé. Minek ide lift? - kérdezte.
- Mi mást tehet az ember ilyenkor - mondja Seregi -, csak nézi az Istent!
