Pomádé király új ruhája -
Magyar Állami Operaház

Főhős nélkül a Pomádénak csak lebutított változatát kapjuk, ha Szvétek László énekel, akkor kevésbé butított, mint ha Cser Krisztián, azt persze lehetett előre sejteni, hogy pályakezdőként nem lesz ebből nagy diadal, és valóban nem
is lett. Cser Krisztián perceken át tud úgy üldögélni a színpadon, mintha ott sem lenne. Szvétek László legalább ott van.

A két szereposztásban vannak ellentétes változások is, az első szereposztásból Kertesi Ingrid az, aki nem tud mit kezdeni magával Dzsufiként, alig hallani, hogy mit énekel, és eléggé el is van veszve a történetben. Rácz Rita viszont állandóan pezseg, kihasználja, hogy neki egyedül piros a ruhája, ide mosolyog, oda pillant, riszál, revüzik, betölti a színpadot, és majdnem el tudja felejtetni, hogy tulajdonképpen az egész szerepnek nincs sok értelme.

Vannak kiegyensúlyozott figurák, a két Dani két könnyű tenor, Beöthy-Kiss László és Pataki Dániel, és mindkettő
a helyén van, a két Béni két könnyű bariton, és mindket-
tő rendben lenne, de súlyta-lan. Nyársatnyelt Tóbiásként Palerdi András kifejezetten élmény, a hangja és a szemmeregető képessége egyaránt, míg Asztalos Bence mintha tényleg nyársat nyelt volna.

Ám a legfelháborítóbb énekes díját Sárkány Kázmér viszi el, a szövegmondása teljesen érthetetlen, ami gyermekoperánál a szokottnál is súlyosabb hiba, viszont elénekelni sem tudja a szerepet, fakón kiabál
a magasságoknál, kétségbeesetten bámulja a karmestert, és nem egészen világos, hogy hogyan történhet meg ilyesmi.

Voltaképpen az egész premierben van valami talányos. Főszereplő nincs, a zenekart minimumra csökkentették, mindkét karmester inkább közlekedési rendőr, mint zenei gondolkodó. Toronykőy Attila rendezése az Operaház nem túlságosan nagy színpadát zsugorítja, a függönyöket oldalról belógatják, a kamaraegyüttest felültetik a színre, Juhász Katalin tükrös díszlete hátrafelé lezárja a teret, és az a kétes előnye van, hogy valakit mindig szembereflektoroznak miatta a nézőtéren. Fáradságos munkával úgy tesznek, mintha nem az erre szakosodott Operaház színpada, énekes gárdája és egyéb lehetőségei álltak volna rendelkezésre, hanem különösen sanyarú körülmények között mentenének értéket az isten háta mögött.

Elveszik a mesét a történetből, mintha nem a palotában, hanem egy divatáruházban esett volna ez az egész furcsaság, Pomádé királyban nincs semmi extrém, külvárosi eleganciával öltözködik, de ez minden. Nem is történik vele semmi. A két takács tulajdonképpen minden ok nélkül tréfálja meg őt, aztán tovább is állnak, Pomádé marad a király a saját következmények nélküli országában.