- Minden évben születik egy nő, akit máshogyan nevezek el. Ezek az adott állapotomnak megfelelő önarcképek. Köréjük teremtek egy-egy világot, készül róluk festmény, szobor, dal és mese, leggyakrabban ez is meg az is - mondja Rutkai Bori zenész-képzőművész.

Rutkai Bori élete olykor kisebb-nagyobb hajótörést szenved, ilyenkor akár egy (világot jelentő) korhadt deszkára kapaszkodva is üzembiztosan elsodródik a maga teremtette világokba, amelyeket mesékből, szarkasztikus humorból, egyszerű történetekből, szívszorítóan mafla hősökből, hétköznapi tárgyakból gyúrt össze. Ahol a Kovácsné Gyapjas Betonkák, a Bivaly Ilonkák és egyéb szürreális alakok úgy suhannak fel-alá, mint bölcs és titokzatos angyalok.

Rutkai Bori, ahogyan említeni szokták: összművész. Kicsit szerencsétlen, megúszós kategória ez, de jobb híján fogadjuk el mi is, hiszen az ő esetében igencsak nehéz szétszálazni a művészeti megnyilvánulásokat.

- Néha én is úgy érzem magam, mintha egy nagy kastélyban rohangálnék, és hirtelen fogalmam sem volna, hogy melyik énemet melyik szobában hagytam - mondja.

A művészet iránti rajongásának első csírái egyébként színész nagyszüleihez vezetnek, főként Ruttkai Ottóhoz, aki a rádióból ismerős Csinn-bumm cirkuszban is fellépett. Gyakran elvitte unokáját a rádiófelvételekre, ahol szépen kifestett, bohócruhás alakok álltak a mikrofonok előtt. Bruhahával telt meg a levegő, de olyan őszinte bruhahával, amelyhez még az előnevető néni kényesen csilingelő kacagása is felesleges volt. Csoda-e, ha ezek után Bori óvodás, kisiskolás barátaival is folyton színházakat, farsangokat csinált; imádta ezeket a "beöltözős, átalakulós" programokat. És imádta a családi videokamerát is, amellyel 18 éves korában elkészítette élete első filmjét. Azt mondja, amikor meglátta akkor négyéves kishúgát, amint Egon Schiele, a zseniális, ám kissé különös osztrák festő albumát lapozgatja, és a képekhez furcsa történeteket talál ki, azonnal kamerát ragadott, mert érezte: ez már maga egy film. A nyersanyaggal aztán kilenc évig bíbelődött, és eközben alighanem rájött: a film nem csupán kamerával rögzített sziporka. És ez a gondolat a Magyar Iparművészeti Egyetem videoszakán talán tovább erősödött benne. Gondolhatnánk: ott folytatott tanulmányaitól egy kicsit tán felnőtt, életre izmosodott, de nem. Papp Gábor Zsigmond közelmúltban készített riportfilmjében egyenesen azt mondja: "Nekem az a hobbim és a munkám, hogy a gyerekkort kitoljam, ameddig csak lehet. Soha nem éreztem őszintének a felnőtt lét társadalmi elvárásait, lezártságát, elöregedését, elszomorodását, kifáradását és kiszáradását."

Vagy, ahogy azt egyik dalszövegében kicsit plasztikusabban megfogalmazta: "Kisközértbe leszaladok, / hogy felszedjek pár kilót... / Zabálom a lehetetlent, / kiokádom a valót."

Amúgy egy magánéleti zűrzavart követően, biciklizés közben, a rakparton lett énekesnő. Ma már csak arra emlékszik: ki kellett adnia a benne lévő feszültséget, fennhangon belekezdett egy dalba, majd villámcsapásként hasított belé a felismerés: énekelni jó. Nemsokára már a színpadon találta magát, és persze az ember vagy így lesz énekesnő, vagy sehogy, de ha ezt el kell mesélnie, akkor csak zavartan forgatja a szavakat, mert ez ugye olyan banális történet, hogy.

Első zenekarát az Iparművészeti Egyetemen alapította, Karajokénak hívták. Egy vendéglátóiparból igazolt szintetizátoros adta a bárgyú zenei alapot, de ez a billentyűmester a Rutkai Bori-féle muzsika filozófiáját kissé szövevényesnek találta, és hamarosan átszerződött egy tiroli zenekarhoz; jobb a békesség. Borinak ma már saját együttese van, a Specko Jedno. Alternatív szórakozóhelyek, irodalmi estek, kiállításmegnyitók és kisebb klubok kedvelt sanzonzenekaraként szokás emlegetni, ám Rutkai Bori szerint zenéjüket tekintve pontosabb meghatározás a morális rocky, a szakrális induló, a metál mulatós, a mesepunk, a fitneszballada vagy a bukott sláger. Ezek egy része saját szerzemény, de akad néhány vicces örökzöld, amelyet az orosz kamionsofőrök válogatáslemezéről csempésztek a repertoárjukba. Egy zenei honlapon az álmai zenekarát firtató kérdésre egy asszonykórust említett, melynek tagjai: Astrud Gilberto, Méhes Marietta, Ella Fitzgerald, Elza Soarez, Amanda Lear, Maria Callas, Bangó Margit, Nina Hagen, Nena, Dalida, Josephine Baker, Mata Hari, Alla Pugacsova és Tóth Evelyn.

Hozzászoktunk, hogy manapság a művészeti megnyilvánulások mindegyike kötelezően fenséges és bonyolult, így hát az óvatlan nézőt/hallgatót többnyire meglepik Rutkai Bori munkái, amelyek őszinték, egyszerűek, vállalják a mesék vagy a falvédők igazságait is. És ez éppúgy érvényes festményeire, szobraira, mint dalszövegeire. "Bácsi a biciklin, teker és kacsingat. / Nem kell már fűteni, / örül a tavasznak." De mielőtt beleandalodnánk a mesébe, a történet meghökkentő fordulatot vesz: "Bácsi az ablakból / kihajol, kiesik, / nővérkék emelik, mentőbe beteszik..." Aztán rájövünk, nem csupán ez a dal idéz valamiféle körülvigyorgott túlvilágot, de a legtöbb Specko Jedno-szerzemény is. "Mély a bableves, / elmerül benne a kanál, / mikor nem látom, azt hiszem, / ilyen lehet majd a halál."

- Nem elég, hogy csőstül kapom a szomorúságot, van hozzá tehetségem, hogyan legyek szinte folyamatosan bánatos - mondja Rutkai Bori.

És nevet.

Néha még a képzőművészet és a Specko Jedno kereteit is szűknek érzi, ilyenkor Pionír Piknik címmel "iskolai revüt", Nem volt apád üveges! címmel filmklubot szervez, performance-okat csinál, a Kossuth adó Vacka Rádió című mesesorozatában énekel, vagy a régi slágereket feldolgozó összeállításban, a Budapest Bár műsorában lép színpadra, hogy előadja az Este fess a pesti nő című örökbecsűt. Azt mondja, olyan ez számára, mint egy wellnesshétvége, ahol "boldogan hátradől a cigányzene jakuzzijában".

Néha újságírók faggatják, és világmegváltó igazságokat várnak tőle, de ezekkel a helyzetekkel valahogy olyanformán van, mint Weöres Sándor, akitől egyszer egy túlmozgásos riporter azt kérdezte: És mondja csak, hogy tudja átszűrni a lét nagy kérdéseit a gyermeki érzékenységen, hogyan tud távolságot tartani a világ kavargó attitűdjeitől? Mire Weöres zavartan annyit mondott: "Én kérem, csak írok."

Szóval Rutkai Bori is csak ír. Meg fest, énekel, filmez, és az egészről mindössze annyit mond: - A humánum, a varázslat, a mese és a humor keveréke nélkül nincs jó alkotás.

Aztán ha jó kedve van, akkor habzik benne a humánum, a varázslat, a mese és a humor, ha meg újra hajótörést szenved az élete, akkor visszaevickél kedves hősei közé. Összetalálkozik Kovácsné Gyapjas Betonkával, Bivaly Ilonkával, Szabadkőmíves Kelemennével Szatírikonovics NimFatimával és a többi szürreális szuperhőssel. Boldogan lapogatják egymás hátát, miközben valahol a tenger közepén szörcsögve és rémült dudaszó közepette éppen a tengerbe merül egy nagy, csillogó luxushajó.

Amelyről már pontosan tudjuk, hogy különös utasai nélkül nem ér egy fabatkát sem.

Rutkai Bori