Amióta életünk részévé vált a retró, szemünk se rebben gyökérkócsagok, kacsintós pénztárcák, porcelánszarvasok láttán, sőt. Jókat mosolygunk rajtuk, összekacsintva szörnyülködünk kicsit, miközben a megbocsátás engedékenységével szeretjük, amit látunk. Akárcsak a kurátorok, akik rendre tárlattá is rendezik a ízlésficam eme megnyilvánulásait.

De mi van akkor, ha vallásos vonatkozású giccsekkel állunk szemben? Mária matrjoska, lecsavarozható fejű, műanyag Mária szenteltvíztartó, "Mária fényeskedjen neked" feliratú öngyújtó, pápakulcstartó, műanyag tóratekercs, zokniba szőtt Luther-idézet láttán megfagy a levegő. Mintha az esztétikummal együtt a vallásos érzület is csorbát szenvedne, a múzeumok idegenkednek, a kurátorok pedig elszelelnek. Nem úgy Harmati Béla László, az Evangélikus Múzeum főigazgatója: legutóbb a Múzeumok Éjszakáján tette közszemlére - Érték(t)rend címmel - a fent említett katolikus, református és evangélikus vonatkozású tárgyakat a Deák téri műintézmény pincéjében. Tette mindezt a tulajt, felekezetet, származási helyet jelző címkék nélkül: nem akart belegázolni ugyanis az amúgy is huzakodó kölcsönzők önérzetébe.

- A giccs emberszabású, a művészet emberfeletti - magyarázza Harmati a francia filozófust, Abraham A. Moles-t idézve, miért is ragaszkodunk ezekhez a tárgyakhoz. - Csakhogy - teszi hozzá - a giccs a biztonság hamis érzetét adja. Veszélyes műfaj, amennyiben főként az érzékeknek szól, kész válaszaiban azonnali, olcsó és fáradságmentes élménynyel kecsegtet. Többnek akar látszani, mint ami valójában. Így válik az elgondolkodtató tartalomból közhely, a tiszta érzelemből érzelgősség, az emlékezésből szirupos nosztalgiázás, a szenvedésből szenvelgés. Mint a művészettörténész figyelmeztet, nemcsak a gagyi kivitelezés, a lebutított formanyelv, de a kicsinyítés, nagyítás, idegen környezetbe helyezés is giccsé süllyeszthet egy tárgyat. Példának hozza a miniatürizált oltárokat, szobormásolatokat.

A vallásos érzületet kihasználó, futószalagról ontott ócskaságok mellett egész más megítélés dukál a népi, más néven a személyes vallásosság ihlette tárgyaknak. Ahogy az esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa, Kontsek Ildikó művészettörténész fogalmaz, ezekben az esetekben mentő körülmény a vallásos funkció. A vad színekkel kihímzett, bibliai témájú falvédők, temperával átmázolt házi áldások, öszszeeszkábált házi oltárok sajátos, személyes kötődés kifejezésére szolgálnak. Komoly elhivatottság, lelki tartalom rejtőzhet az amúgy kevéssé míves kivitelezés mögött.

- Az egyéni vallásosság kreativitása értéket teremt, de ezeknek a tárgyaknak csak egy intim, személyes térben van létjogosultságuk - tartja Harmati, akihez hagyatékokkal, magángyűjtemények felajánlásával gyakran érkeznek giccstárgyak. - Ha azok a falusi tisztaszobából átkerülnek egy közösségi térbe, például templomba, azonnal giccsé válnak, mert értelmezhetetlen lesz a személyes jellegük, és felerősödnek az esztétikai hiányosságok. Hasonló a sorsuk a zarándokhelyekről hazacipelt kegytárgyaknak, amelyek a nappaliban a hitélet sajátságos szuvenír/ereklyéi, templomban elhelyezve viszont otromba giccsek.

Más szempontok szerint ítéli meg a szakrális jelentésű tárgyakat a Néprajzi Múzeum "vallásos élet tárgyait" tartalmazó gyűjteményének nyugalmazott szakértője, Szacsvay Éva néprajzkutató.

- A néprajzosnak közömbös a művészeti érték. Kizárólag a használat, a funkcionalitás számít, az, hogy hogyan épül be a tárgy a közösségi vagy az egyszemélyes szertartásokba - jelenti ki Szacsvay Éva. Meséli, náluk érték a csiricsáré szentkép és a házilag festett üvegkép is. Mennykő néven leltározott hiedelemtárgyuk pedig nem más, mint egy vallásos rituálékhoz használt kavics.

Mintha az esztétikummal együtt a vallásos érzület is csorbát szenvedne