Elfajzott művészet, fájó múlt
A náci idők vészterhes örökségével az itt élők persze már eddig is szembesültek - csakúgy, mint általában az osztrák lakosság nagy része. Sőt: egy felmérés szerint 70 százalékuknak már elege is van a múlt felemlegetéséből. Most azonban a város nagy esemény előtt áll: januártól Linz Európa kulturális fővárosa, nem árt tehát végleg szakítani minden kegyes hazugsággal, kozmetikázással - vélik a kultúra irányítói.
Már a kiállítás címe is nagyot szól: A Führer kulturális fővárosa - hirdeti a plakát a Kastélymúzeum (Schlossmuseum) bejáratánál. Az épület Hitler tervei szerint eltűnt volna a föld színéről, hogy helyet adjon egy a saját ízlése szerint időskori rezidenciájául tervezett uradalomnak. Ez a város ugyanis Hitler kedvence volt. A kiállítás, amelynek nyitva tartása jócskán belenyúlik az európai főváros évébe, az 1938 előtti Linzről is képet ad, elsősorban a Hitler-kapcsolat szempontjából. Ez annyiban nyújt újat, hogy Ausztriában a legutóbbi időkig igyekeztek a tömeggyilkos diktátor osztrák származását is feledni. Itt most láthatunk fotókat a tízéves fiúról, a közeli Leondingból, ahová a szülővárosból, a szintén felső-ausztriai Braunauból költözött a család. Az iskolai csoportképen jelölés nélkül is felismerhető lenne később is oly jellegzetes testtartásáról.
Linz 15 éves korától szerepel az életrajzában, s mint most megtudjuk, már ekkor konkrét terveket szőtt a város teljes átalakítására. A később elkészíttetett építészeti tervek, makettek a végsőkig vele voltak, még a bunkerben is, ahol végül öngyilkos lett. E makettek alapján alig lehet ráismerni a patríciusházairól híres szép kis városkára. Gigantikus épületek szegélyezik Speer stílusában, szögletesen, erőt sugározva, széles sugárutakkal, nagy rendezvényekre alkalmas terekkel. S hogy a látvány még borzongatóbb legyen, egy sarokban folyamatosan fut a képernyőn az egykori dokumentumfelvétel Hitler linzi fogadtatásáról, a tömeg lelkes ujjongásával. Utóbbiról egy szemtanú is beszélt a kiállítás sajtóvezetésén: Hugo Schanovsky volt linzi polgármester így nyolcvanon túl is beleborzong a gyerekként átélt élménybe.
A festészetben ugyan kevés sikert arató, ám a képzőművészet iránt rajongó vezér a kulturális főváros szerepkörét szánta a városnak. A jóval a háború után született kurátor nem csak a múzeumterveket állította ki. A látogató részletes betekintést kap abba a különleges feladatba is, amellyel Hitler az "elfajzott" kortárs művészet (Oskar Kokoschka) iránti érdeklődése miatt elbocsátott drezdai múzeumigazgatót, Hans Possét bízta meg. A küldetés első lépése volt a legnehezebb: előbb Hitlert kellett lebeszélnie kispolgári ízléséről. Sikerült neki, így teljhatalmat, korlátlan pénzt kapott, s lehetőséget arra, hogy bármilyen eszközt alkalmazzon a kiszemelt festmények megszerzésére. Az áldozatok gyűjteményeinek elkobzása és kimazsolázása gyerekjáték volt; a külföldi múzeumoktól azzal az érveléssel szereztek meg remekműveket, hogy azokat egy évszázaddal korábban jogtalanul vitték ki Németországból. Posse ugyan 1942-es halála miatt nem tudta befejezni a feladatot, de akadt utóda, s a képek szépen gyűltek az altaussee-i sóbányában. A felszabadulás után a szövetségesek a Bécs közeli Mauerbach-kolostorba vitték őket - s tudjuk, a jogos tulajdonosok, örökösök felkutatása, a kincsek visszajuttatása máig tart.
A modern művészetet Hitler nem állta, hosszú az általa elfajzottnak tartott alkotások sora. De kevesebb szó esik arról, milyen volt a Führer művészetfelfogása. Itt most ízelítőt kapunk a felső-ausztriai kortárs alkotók irányadó műveiből: szőke, kék szemű, jól megtermett anyák hasonló gyerekekkel, merev mosolyok, családi idill, a falusi élet boldogsága, pátosz. Sematikus, életidegen ábrázolások töltenek meg egy egész termet.
A képzőművészet és az építészet mellett a zene, a színház és az irodalom is helyet kap a kiállításon. Így például a Bruckner-kultusz, pedig ez kényes téma is lehetne, hiszen a város nagy zeneszerző szülötte máig fontos szerepet tölt be Linz kulturális tudatában. Betiltott írók, zeneszerzők névsora, műveik éppúgy szerepelnek, mint az ugyancsak istenített Wagner-operák számára készült eredeti kosztümök.
A kiállítás már a nyitás utáni héten sokakat vonzott, ami igazolja a rendezőket: a tisztázás jobban szolgálja a jelent, mint a tények elfedése.
