Plázaszínház és repülési lecke

meglesz-e a büdzséje az idei Budapesti Őszi Fesztiválnak (BŐF).

 

 

Még júliusban is kétséges volt,

Nem válogatta be a fesztiváloknak szóló meghívásos pályázatába ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap. Végül is az NKA bizottságának elnöke, Harsányi László segítségével kapták meg a támogatást. Szponzori forintok is hozzájárultak ahhoz, hogy október 10-én elkezdődhet a tíznapos eseménysorozat, amelynek költségvetése így is a tavalyinál 35 millióval kevesebb - 127 millió forint.

A művészeti vezető Kovalik Balázs a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: évek óta szeretnék meghívni a világhírű rendező, Christoph Marthaler valamelyik előadását. Végre találtak alkalmas időpontot, de ezt az anyagi bizonytalanság miatt - szégyenkezve - le kellett mondani. Kovalik szerint a döntéshozók nem értik, hogy a nemzetközi fesztiválok esetében legalább egy évvel korábban kell elkezdeni a programszervezést.

De inkább beszéljünk arról, ami megvalósul: a táncprogramok közül például Nagy József és a szaxofonos-zeneszerző Szelevényi Ákos közös produkciója, melynek témája a mindenség megragadása. És az idei Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, az EDIT2008, amelyen a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapnak a dokumentumfilmek.

Új terek felfedezése, a helyszínspecifikus művészet bemutatása a PLACCC 2008 fesztivál célja, amely társrendezvénye a BŐF-nek. Az angol Biciklis történetek című előadásnál GPS-navigátoros mobiltelefonokkal felszerelt kerékpáron tekernek végig a belvároson a nézők, miközben fülhallgatón kapnak instrukciókat. A lengyel Teatr Strefa Ciszy a volt Pártfőiskola épületében Repülési leckét ad Ikarosz nyomán, a holland Wunderbaum társulat Magna Plaza című produkciójával költözik a Mammut 2 bevásárlóközpontba. Utcaszínházak, a norvég dzsessz krémjének koncertfolyama, Fassbinder Fesztivál, a főként botrányhősként ismert Hermann Nitsch Budapestre látogatása és a Trio Lignum megkésett születésnapi koncertje is fellelhető a programok között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.