Berci Mozambikból
Semmiképpen sem Nyíregyháza városát.
Ha a swabo kamasznak akkor azt mondja valaki, hogy felnőttkorában Magyarországon telepedik le, ahol különös nyelvükön Bercinek nevezik majd a magyarok, Bartoli meglobogtatta volna a francia ösztöndíját:
- De hiszen én Párizsba készülök kémiát tanulni!
Azzal a francia ösztöndíjjal azonban nem sokra ment. Egy egyetemi előkészítő elvégzése után - húszévesen -, 1988-ban került Párizsba, ahol leverten vette tudomásul, hogy a Mozambikban elnyert ösztöndíj csak a tanulás költségeit fedezi, a lakásét nem. Két választása volt: vagy hazamegy Mozambikba, vagy Párizsban marad, és kémiatanulás helyett munkát keres, hogy eltarthassa magát. Bartolomeu Inácio Dezanove egy harmadik variációt választott: Magyarországot.
- Egy barátom azt mondta, hogy Magyarországon nagyon jó színvonalú az egyetemi képzés - magyarázza hibátlan magyarsággal. - Így kerültem húsz éve a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, ahol két év alatt úgy megutáltam a kémiát, hogy be sem fejeztem a szakot. Az a baj, hogy a kémia személytelen tudomány, a labormunka pedig - nekem - kínszenvedés. Átváltottam társadalomtudományokra, szociológusként és szociális munkásként szereztem diplomát, mert azt gondoltam, hogy ezt majd Mozambikban is tudom hasznosítani. De ebből nem lett semmi. Azóta nem voltam otthon, hogy 1988-ban eljöttem.
Egyetemi évei alatt ismerte meg magyar feleségét, Katalint, aki Nyíregyházára való - így lett a mindenki által Bercinek szólított mozambiki fiatalemberből nyíregyházi lakos. Pár éve kiköltöztek a megyeszékhelyhez közeli csendes faluba, Kemecsére, ahol két gyermeket nevelnek: a tizenkét éves Jozefinát és a hétéves Virginiát. A férfinak az előző magyar kapcsolatából is van egy lánya: a tizenhét éves Whitney.
Berci erősen kopaszodó, alacsony, sportos testalkatú ember, aki olyan igényességgel beszél magyarul, hogy sok született hazánkfia megirigyelhetné.
- Nem mondanám, hogy otthon, Mozambikban a magyarokról nem tudtam semmit - mondja. - A kis országok lakói ugyanis mindig többet tudnak a nagyvilágról, mint a birodalmak lakossága. Tudtam, hol van Magyarország, és azt is tudtam, hogy a magyarok egyik legfontosabb tulajdonsága a vendégszeretet. A választásomban főleg ez motivált.
Arra a kérdésemre, hogy portugál anyanyelvű fiatalként miért nem Portugáliába ment egyetemre, hiszen ott nem lettek volna nyelvi nehézségei, a férfi arca elkomorul:
- Mozambik portugál gyarmat volt. Emiatt soha nem lehetek biztos benne, hogy Portugáliában egyenrangú emberként kezelnek-e, vagy "csak" gyarmatlakóként. Nem akartam kitenni magamat ennek a megkülönböztetésnek.
S hogy Magyarországon érték-e atrocitások a fekete bőrszíne miatt? Erre fölnevet:
- Túl régen itt vagyok ahhoz, hogy ezt megúszhattam volna. De tudod mit? Akinek nem tetszik a fekete pofám, azzal én nem törődöm. Viszont beszélgettem már olyan magyarral, aki később bevallotta, hogy ő nem szerette a feketéket, de amikor engem megismert, megváltozott a véleménye. Erre csak azt tudom mondani: sokan csak "divatrasszisták", hiszen nem is ismerik azokat, akiket utálnak.
A nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat székházában beszélgetünk. A hajléktalanokat ellátó és gondozó - a részlegeivel együtt több mint hatvan embert foglalkoztató - intézménynek Dezanove az egyik vezetője. Büszkeséggel a hangjában mondja, hogy az intézmény - amelynek a magyar evangélikus egyház a fenntartója - az elmúlt pár év alatt óriásit fejlődött.
- Pályázati forrásokból és önkormányzati támogatásból jelentősen bővítettük a nappali melegedőt, a népkonyhát, az átmeneti szállót és az éjjeli menedékszállót - sorolja. - Csak egy példa: a népkonyhán hat éve ötven adagot főztünk, ma már százötvenet. Hasonlóan nőtt a férőhelyek száma a többi részlegben is.
A beszélgetés után kocsiba ülünk, és Berci elvisz minket az úgynevezett nappali centrumba, egy újonnan épült, modern, többszintes épületbe, ahol a rászorultak számára van orvosi rendelő, fürdető, melegedő, étkező, mosókonyha, olvasóterem, csomagmegőrző, betegszoba, számítógépes terem, még egy kis kápolna is. Berci szerint a létesítmény előnye, hogy a hajléktalanok egy helyen megtalálnak mindent, amire szükségük lehet. Itt reggel nyolctól délután négy óráig tartózkodhatnak, majd az öt órakor nyitó éjjeli menedékszállót kereshetik föl.
- Az éjjeli szálló szándékosan messze található innen - folytatja Berci -, mert az volt a célunk, hogy az emberek mozogjanak is, ne csak egy helyben üljenek.
Miközben az igazgató a termeket mutogatja, megáll mellette egy hatvan körüli férfi, a nappali centrum egyik állandó lakója.
- Szevasz, Berci! - mondja.
- Szia, Dezső! Hogy vagy?
- Jól! Hát te?
- Én is. De te már megint ittál, Dezső.
- Én nem, Berci.
- De igen. Látom!
Majd megyünk is tovább, Berci pedig mosolyog:
- Ivott, mondom, hogy ivott.
A városban több mint négyszázra tehető a hajléktalanok száma, közülük háromszázan veszik igénybe a szolgáltatásokat, a többiek az utcán élnek. Berci azt mondja, nagyon sok olyan szegény embert ismer, aki szinte a hajléktalanokkal hasonló szinten nyomorog, de a büszkeség visszatartja attól, hogy igénybe vegye a népkonyhán főzött ebédet.
- Vannak olyan nyugdíjasok, akik kifizetik a rezsit, aztán csirkelábat esznek egész hónapban - mondja az igazgató. - De nem szabadna hagyni, hogy az öregek nélkülözzenek. Ha egy idős embert látok az utcán koldulni, mindig azt gondolom, hogy ez nem az ő szégyene, hanem a miénk, a társadalomé. Meg szoktam csinálni, hogy a környéken bekopogok öreg emberekhez, és viszek nekik ezt-azt, ruhát, vagy éppen amit tudok.
- Olyankor mit mond nekik? - kérdezem, mire Berci a lehető legmagyarosabban válaszol:
- Semmi különöset: Gábor bátyám, hoztam egy kis izét. Megtalálom velük a hangot.
Arra a kérdésemre, hogy a hazájában, Mozambikban milyen a hajléktalanok helyzete, Berci fölnevet:
- Fedél nélkül élni nem ugyanaz Európában, mint Afrikában. Nálunk nem kell vastag falú házat építeni, nincs szükség fűtésre, és egy család meg tud élni abból, amit otthon termeszt a kertben. Aki ott normálisan él, az itt hajléktalan lenne. Ami itt komfort nélküli ház, az ott nagyon is megfelelő épület. Ha itt télen nincsen menedék, akkor meghalsz. Ott nem.
Az igazgató tulajdonságai közül a kapcsolatteremtést emelik ki a munkatársai. Lóki Beáta, a nappali centrum mentálhigiénés asszisztense azt mondja róla: azért szeretik, mert emberséges és közvetlen.
- Bármilyen problémával fordulnak hozzá, ő megpróbál segíteni - teszi hozzá -, s mivel mindenkivel könnyen teremt kapcsolatot, általában eléri azt, amit akar.
Berci valóban békés és vidám természetű ember. A beszélgetés során csak akkor vesztette el kissé a nyugalmát, amikor a hazai belpolitikai helyzet szóba került. Mint mondja, Portugáliában az emberek hétfőtől szerdáig arról beszélnek, hogy milyen volt a vasárnapi meccs, csütörtöktől szombatig pedig arról, hogy milyen lesz a következő. Ezzel szemben nálunk minden a pártharcokról szól.
Pedig csak két dolog fontos: a család és a munka.
