Szőnyi István munkáiból nyílt kiállítás Nyíregyházán

Zebegény festőjének, Szőnyi Istvánnak munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. A képeket a festőművész lánya, Szőnyi Zsuzsa bocsátotta a múzeum rendelkezésére.

Mint megtudtuk, Szőnyi Zsuzsa római lakásukból hozta haza gyűjteményét, apja negyven festményét, köztük kedvencét, a Zebegényből Szobra tartó Esti vonat című képet. Az 1960-ban, hatvanhat éves korában meghalt Szőnyi István lánya - mint elmondta - azt szeretné, ha apja emléke tovább élne, s műveivel minél többen megismerkedhetnének. Szőnyi István letette az ecsetet, amikor Magyarországon megkezdődött a zsidóüldözés. Műhelyét átalakította, és ott hamis keresztleveleket, menleveleket gyártott, s ezeket fia, Péter hordta szét a megadott címekre, hogy embereket mentsenek. (Szőnyi Péter egy menekülés közben szerzett, akkor gyógyíthatatlan betegségben halt meg 18 évesen, a svéd követségen.)

Szőnyi István 1947-ben kezdett újból festeni - zebegényi tájakat, embereket.

Szőnyi Zsuzsa és férje, Triznya Mátyás 1949-ben hagyta el Magyarországot, a pár Rómában telepedett le. Szőnyi Zsuzsa 15 évig az olasz rádió magyar adásánál dolgozott, majd fordításból élt, legutóbb pedig a vatikáni rádió munkatársa volt. Férje akvarellistaként és filmesként vált ismertté.

Rómában nyitották meg a híressé vált Triznya-kocsmát, amely lassanként művészek különösen kedvelt találkozóhelye lett. Megfordult itt - többek között - Márai Sándor, Weöres Sándor, Pilinszky János: a nyíregyházi kiállításon is látható leveleiket féltve őrzi Szőnyi Zsuzsa. Ezek a levelek nemcsak személyes vallomások, hanem egyúttal nagyon fontos és értékes kordokumentumok is.

A nyíregyházi kiállítást január 4-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.