Formabontók hete

A dizájn nem valami furcsa, a kiváltságosoknak szóló értelmetlenség, hanem a tárgyi környezetet, az életminőséget javító (lét)szükséglet. Hogy ezt a tételt erősítsék, a Design Terminál Kht. már ötödször szervezi meg a Design Hetet. Az idén - a tavalyi érdeklődést látva - a fesztivált tíznaposra hosszabbították; ma kezdődik.

 

 

A Design Hét ötödik születésnapjára kap és ad is ajándékot az ünnepelt. Öt fiatal grafikus erre az alkalomra készített illusztrációt a fesztivál katalógusába, és ugyanitt találhatók a majd' ötven dizájnshop akciós kuponjai. Ezekkel kedvezményesen vásárolhatunk - többek között - egyedi tervezésű lakástextileket és ruhákat, lámpákat, dizájntárgyakat, továbbá a bringás divat kellékeit. S ha már a kerékpárosoknál járunk, érdemes megemlíteni a Kerékpárparkolót a Nemzeti Gödörhöz! elnevezésű projektet. Ezt annak a kreatív és tanácsadó stúdiónak köszönhetjük majd, amelynek a neve is ígéretes: Kolbászból a kerítést! A társaság bringaparkolót helyez el szombaton az Erzsébet téri Gödörnél, sőt, örökbe fogadó szülőket is talált mindegyik
P alakú elemhez.

De még az ezt megelőző napon, két órán belül húsz fiatal grafikus tárlatát avatják húsz különböző helyen a Belvárosban. A megnyitókat úgy szervezték, hogy akár az összesre oda lehet érni.

Aki a rohanás helyett más izgalmakat keres, nézze meg a 29. Magyar Formatervezési Díj kiosztóját. Az Iparművészeti Múzeumban nemcsak az idei nyertesek, hanem az elmúlt öt évben díjazottak munkáit, terveit is kiállítják október 7-től. Ugyanez a helyszíne - csak a dátum más: október 9. - a Kortárs kifutó című eseménynek, amelynek középpontjában az este hétkor, majd kilenckor kezdődő show áll. De nemcsak ez csillapíthatja a divatrajongók éhségét, több bemutató is. Például az olasz luxusmárkákat felsorakoztató Italian Fashion on Tour a VAM Design Centerben, az Ökosztüm elnevezésű ruhademonstráció a környezettudatos öltözködésért a Merlinben, valamint az Esőnap című táncperformance a Manier Haute Couture Salonban.

A megközelítőleg ötven rendezvény között találunk még holland sztárdizájner-előadást, dizájntúrát, nemzetközi tárlatokat. Az események dokumentálására videopályázatot is kiírtak a szervezők a neopaint.hu-val közösen, hogy még mélyebb értelmet nyerjen az esemény hívószava: a párbeszéd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.