A zenemobil nem hivalgó, cifra rádiótelefon, hanem egy kutyaközönséges kisáruszállító volt, amely viszont egy napra megnemesült, a zeneünnep egyik főszereplőjévé vált: a többi főszereplő színpada lett, reggeltől estig járta várost.

A Roosevelt téren debütált, kora délelőtt. Ez első blikkre nem tűnt a legideálisabb helyszínnek a programfolyam megnyitásához, szerda délelőttönként a kutya se csámborog zenei attrakciókra éhesen a Roosevelt tér szélén; szemben az Akadémia portása, hátul, háttal Szarvas Gábor unott bronz büsztje, itt-ott pár kamera, nagyjából ennyi. Szerencsére fél tizenegy körül megjelent vagy negyven zeneiskolás gyerek, a táj ettől kezdve már semmiképp sem volt kihaltnak és csendesnek nevezhető, vagyis rendesen meg lett ágyazva a fesztiválnak.

Kathi Horváth Lajos hegedült először, aztán a nap abszolút főszereplője, Palya Bea hágott fel a zenemobil platójára, kicsit megkésve bár, de törve nem. Interaktív zenei játékra invitálta az iskolásokat, akik rendkívül lelkesek voltak, főleg, amikor az énekesnő azt kiáltotta, hogy "szakadjon le az Akadémiaaa!", értsd: szóljon hangosan az ének. A produkció vége felé néhány nyugati turista is felbukkant, lelkesen fényképeztek, bár alig hihető, hogy tudták, pontosan mit.

A furgon a Deák térre ment, hogy felvegye Ferenczi György harmonikást és Rackajam nevű zenekarát, de erről több részletet nem tudok, mert a Nyugati aluljárójába mentem, ahol legalább ennyire ígéretes műsorszám várt: az Óbudai Danubius Szimfonikus Zenekar húszperces hangversenye. A perui indiánokhoz és az Úr dicsőségét zengő énekes-gitárosokhoz szokott publikumot már az előkészületek is láthatóan zavarba ejtették, igaz, tényleg különös látvány a brácsa a műanyag padlózatba taposott rágókkal és atkás galambokkal szerelt térben. Itt egyébként az is kiderült, hogy a Yehudi Menuhintől származó "a zene mindenkié" bölcsességet bőven lehet árnyalni, azt a részeg nőt például, aki az egyik fuvolistától próbált tüzet szerezni a csikkjére, simán elhajtották, neki nem sok jutott a műélvezetből. A zenekar egy Mozart-egyveleget játszott, meglehetős sikerrel, amelyhez a muzsika varázsán kívül - megkockáztatom - az is hozzájárulhatott, hogy az egybegyűltek jó része eddig sosem hallott élőben klasszikus zenét, úgy meg pláne nem, hogy közben a feje fölött kétpercenként átmegy egy Combino.

A programleírás utasításait követve ezután a Szabó Ervin Könyvtárba mentem, ahol szintén Palya Bea lépett fel. Ezt a szervezők meglepetésnek szánták, az is lett, amikor az énekesnő kipördült az aula közepére, és rágyújtott egy szomorú népdalra, a kanalak megálltak a csészében, a mignonok a garatban. Palya Beának aztán a könyvtárlátogatókat is sikerült megénekeltetnie.

Palya Bea, Ferenczi György, utóbb pedig Szokolai Dongó Balázs még sokáig járta a várost, volt zenélés a Nyugatinál, a Duna Tévénél, aztán még egyszer a Roosevelt téren. Sokan mások máshol szórakoztatták a pesti közönséget, a Zuglói Fúvósok például (szintén) a Nyugati aluljárójában, az Accord Vonósnégyes a Ferenciek terén, az Új Generáció cigányzenekar a Blahán, és még sorolhatnánk. Végül voltak önkéntes fellépők is, a város legkülönbözőbb zugaiban játszottak; a szervezők honlapján jelentkezhettek, akik részt akartak venni az ünnepen. Lapzártánkig tizenhét előadó/formáció kért fellépési lehetőséget.

Muzsikusok egyszer fent, egyszer lent