Percharc
- Egyetemi rektorhelyettes lett. A tévézés tehát tudomány?
- Mondjuk úgy, sok tudományos kérdést felvet, könyvek százait írták már a televíziózásról. De a mi egyetemünkön a szakmai és művészeti stúdiumok az elsődlegesek, utánuk jön csak a tudomány.
- Mindenhol elég a kiváló érettségi, de művészeti egyetemre sok-sok rostavizsgán kell átvergődniük a diákoknak. Mi a véleménye azokról, akiknek sikerült?
- Másfajta tudás birtokában vannak, mint mi voltunk a középiskola után. Művészeti és világirodalmi ismereteik talán hézagosabbak, de persze csak az átlagra igaz, nem mindenkire. Riasztó, hogy még mindig ugyanazok a kötelező olvasmányaik, mint nekünk voltak, az Egri csillagok vagy a Légy jó mindhalálig, erről ők végképp nem tehetnek. A világról alkotott képük meglehetősen zavaros. És még mindig nincsenek elegen, akik magas szinten beszélnének több idegen nyelven. Más területen viszont óriási az előnyük velünk szemben. Ilyen például a számítástechnika.
- A jövő tévés szakemberei nehezen igazodnak el a világban? Olvasnak például napilapot?
- A film és televíziós tanszak képviselőjeként lettem rektorhelyettes. De nem kerülöm meg a kérdést: a többség nem olvas napilapot, az is, aki a hírekben viszonylag naprakész, inkább a világhálóról szedi az ismereteit. Azért kell sok elméleti órát tartani, hogy legalább a legalapvetőbb művészettörténeti, irodalmi, esztétikai kérdésekkel tisztába jöjjenek. Ez elveszi az időt a gyakorlattól.
- A hallgató végez, elmegy egy kereskedelmi tévéhez, és diplomával a fiókjában fölteszi a kérdést a nézőnek: "Miklós (Anett) szerelmet vallott Tamásnak (Nórának) a sorozat mai adásában"? Tanulják a pillantást is, amellyel a reggeli adásban a műsorvezetők a riportalany zsenialitására rácsodálkoznak?
- Azért nem csak ilyen feladat van. Mégiscsak nálunk végzett Kumin Viktória, Batiz András, Kolosi Péter. Komoly munkát végeznek, megfelelő felkészültséggel. A pályázatomban azt tűztem célul, hogy az egyetem kikecmeregjen valahogyan a szegénységből. Nem fordulhatunk mindig az államhoz, hogy annyit fizethessünk az óraadó tanárnak, amennyi fedezi a parkolási költséget, vagy bármikor kamerát adhassunk a diákok kezébe. Menedzsere szeretnék lenni annak az átalakulásnak, amelyben az egyetem igazi céggé válik.
- Drukkolunk, de nem hiszem, hogy változtatni tud azon, amit hallani: "Nézettséget akarsz, csökkentsd a színvonalat!"
- Na, ez egyáltalán nem így van. Minél jobb egy műsor, annál többen nézik. A csatornák versenyeznek is abban, hogy a legjobb amerikai vagy nyugat-európai műhelyekből kikerülő filmeket, műsorokat vetítsenek.
- Nem lehet, hogy magyar ötlet hódítja meg az ő képernyőjüket?
- Képtelenség. Hogyan versenyezhetnénk azzal a holland céggel, amelynél több száz kipróbált szakember dolgozik azon, hogy minden évben előálljanak egy világhódító műsorötlettel? Ahogy a filmjeink sem versenyezhetnek Hollywooddal. Évente egy-két sikeres közönségfilm készülhet Magyarországon, de igazából a kevesebb nézőre számító művészfilmek terén van lehetőségünk.
- Amióta híradót vezet, nem készít interjúkat, pedig azzal vált ismert televízióssá. Valamikor a híradóban időnként megkérdeztek szakértőket, politikusokat, ma már csak a helyszínen lévő kollégát faggatja a műsorvezető.
- Hiába van nyolcvan magyar nyelvű csatorna, kétszereplős a verseny. Nem választhatunk célközönséget. Ha este belenézek a kamerába, minden magyar nézőnek beszélek. Nem engedhetek meg egy perc veszteséget sem: a háromperces beszélgetés egy impulzusa alatt a konkurencia tízzel áll elő.
- Ennyire figyelik egymást?
- Fél hétkor egyszerre indulunk, adás közben is nézem a másik híradót. Körülbelül ötszázaléknyi néző kapcsolgat ide-oda. Őket kell megszereznünk, ha nyerni akarunk.
- A 18-49 éves nézőkért folyó versenyben.
- A reklámozóknak csak ők számítanak.
- De így semmi lehetőségük sincs a magyar valóság mélyebb bemutatására. Egy művi show-n kívül szóba sem kerül a kereskedelmi adókon a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, a cigánykérdés.
- Nem egyik, a legfontosabb, de mi nem tudunk vele komolyan foglalkozni. Kevesen veszik észre, de az utóbbi években a bulvártémáktól a politika felé fordultunk, kevesebb a bűnügy, alig van baleset, nem mutatunk vért, halottat, csak ha elkerülhetetlen. De a társadalmi feszültségek természetét a kereskedelmi média körülményei között lehetetlen feltárni. S mert az okokat nem mutathatjuk meg, arra törekszünk, hogy amennyire lehet, kerüljük a cigányok által elkövetett bűntettek bemutatását. Kapok is érte eleget rasszista szervezetektől.
