Ba-rock és Paganini Győrött

A barokk életérzés és a modern gondolkodás találkozása lesz az a zenei fesztivál, mely péntek délután jelmezes felvonulással kezdődik a győri sétálóutcán.

A barokk kultúra értékfelmutatásának jelentős hagyományai vannak Győrött. Évről évre külföldi és magyar érdeklődők ezrei előtt rendezik meg a barokk esküvőt az akkori kor ceremóniái szerint. A barokk bálok is sokakat vonzanak a kisalföldi megyeszékhelyre. Ezeken a bálokon a régi kor gasztronómiai ízeit is felvonultatják. Újabban már a gyerekeknek is külön szerveznek barokk vigasságokat.

Szeptember 26-tól október 16-ig Barokk nosztalgiák címmel rendez fesztivált Győrött a helyi Zichy-palota családi intézete. A mostani nosztalgiafesztivál a barokk, valamint a modern zene és életérzés között keres kapcsolódási pontokat.

A rendezvény a város egyetlen komolyzenei fesztiválja. a zenei élet méltó eseménye, mely pénteken délután, a céhek emlékére rendezett jelmezes felvonulással kezdődik a Baross úton. Este a Richter Teremben a Kecskés Együttes a Rákóczi él című rockoperát mutatja be. Megszólalnak a kuruc idők, valamint a jelenkor hangszerei is. A zenei eszközök egybecsengése idézi fel a fejedelem küzdelmeit, halálát. Az előadás díjtalan.

Paganini és kora címmel Paulik László tart előadást szeptember 28-án este hétkor a Zichy-palotában. Barokk lanton közreműködik Győri István.

A fesztivál egyik legérdekesebb eseményének ígérkezik október elsején, a Zene Világnapja tiszteletére az egykori zsinagógában előadott Ba-rock koncert, melyet az évszázadok zenei találkozójaként hirdetnek. Vivaldi Négy évszak című szerzeményének tételei és Yngwie Malmsteen művei szólalnak meg. Közreműködik szólógitáron Kovács Ferenc, billentyűs hangszereken Kovács Krisztián, a Raab Kamarazenekar, s a Győri Fesztivál Vokál. Szólót énekel Oszter Tihamér. A produkció vendégei lesznek a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakközépiskola növendékei.

A győri rendezvénysorozat keretében lesz barokk táncház, a Pesti Színház bemutatja Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című művét. Főszerepben Lukács Sándort láthatják a nézők, a rendező Szikora János. Az október 16-ig tartó programokon belül kerül sor a III. nemzetközi lant- és gitárfesztiválra is.

Barokk életérzés
Barokk életérzés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.