Csontváz
Ma és holnap este ülünk majd a Trafó nézőterén, és zavarban leszünk, mert a Compagnie Oki Haiku Dan: Gai-Kotsu, azaz Csontváz című újcirkuszi előadását szeretnénk majd kategóriákba szuszakolni; ez inkább kortárs színház, mondjuk először, inkább pantomim, fordítunk egyet a dolgon később, újcirkuszi produkció, véljük még később, aztán megegyezünk abban, hogy ez is, az is, még később meg már nem is faggatjuk a látványt, csak átadjuk magunkat neki, nézzük, ahogy Keisuke Kanai elővezeti ficánkoló fényekből, árnyékokból, afféle táncos mozdulatokból összegyúrt előadását, mely - kivált a test átrendeződéseit kísérő elektronikus zenével együtt - afféle költészet lesz, mozgó fénykép, kísérletezés fénnyel, árnyékkal, bevezetés valamiféle mikroszkopikus világba; nézzük tehát az előadást, felidézzük magunkban a műsorajánlóban olvasott mondatot, mely szerint Keisuke Kanai Japánban ismerkedett meg a pantomimmel és a tánccal, azon belül is a butoh-val főképp, később Franciaországban telepedett le, ahol a cirkuszművészetek nemzetközi központjában képezte magát professzionális zsonglőrré és akrobatává, ám ennél töb-bet nem is akarunk tudni róla, mert minek.
A látvány önmagáért beszél.
