Örök visszatérő
Vérem magyar,
Szülőföldem Amerika,
Gyerekszobám Anglia,
Álmok, Rajzok, Rongyok:
Athén, Párizs, New York.
Függ a férfitól, akit szeret, az országtól, amelynek látszólag nincs szüksége a tudásra, amit hozott és más helyektől, amelyek szünet nélkül csábítják. Szabadon dönthet. A szellemi, nyelvi, anyagi korlátok csekélyek. Tisztában van vele, hogy különleges helyzetben van. Időnként mégis nehéz ezzel együtt élni.
Családja magyar. Minden tagja olyan országrészből származik, amely már nem tartozik Magyarországhoz. Nagyapja Dávidházy András, a magyar kereskedelmi tengerészet kapitányaként egészen a németországi Deggendorfig vitte fel a flotta maradványát 1945-ben, hogy az oroszok helyett az amerikaiknak adja át féltett kincseit: hajóit, feleségét és gyermekeit. Anna apja csecsemőként hagyta el Magyarországot, ahová felnőttként térhetett csak viszsza. De már első látogatása felettébb sikeresnek bizonyult: feleséget talált.
Anna az Államokban született, de ez sokáig nem jelentett többet a számára egy útlevélnél. Apjához hasonlóan alig néhány hónaposan váltott először országot. Egy állásajánlatot követve ugyanis Londonba költözött a család. Húga már ott született. A kétéves szerződésből azután egy egész gyerekkor lett. A brit fővárosban köszönt rájuk a kamaszkor. De a lázadás szelleme már Görögországban szállta meg. Később. A köd és a kék tenger közé ugyanis beékelődött egy röpke évnyi Budapest a józsefvárosi Bacsó Béla úti általános iskolában elvégzett 8. osztállyal. Visszanézve ifjúkora legnyugodtabb évének tűnik. Sokaknak ő jelentette a folytonosságot - egykoron édesanyja is ide járt, tanárai közül ketten is a mama osztálytársai voltak hajdanán -, neki a hazatérés bizonyosságát hozta. A rendszerváltozás előtti évek felpezsdülő szellemisége különösen vonzó volt. Ráadásként megerősítést nyert: Magyarország több az életében ideiglenes állomásnál. Az örök pont, ahová vissza lehet térni, hogy feltöltekezve hagyhassa el újra.
Görögország maga volt az élet élvezete. Mert tudni kell élni, mint ahogy a nagyapa tudott. A lyukas szívvel született fiúnak legfeljebb 25 évet adtak orvosai, végül 92 évesen halt meg Budán egy földrészeken átívelő különösen kalandos és fordulatokkal teli élet után. Annának sokat jelentenek az ősök. Budapesti lakásának minden zugát betöltik a régi idők emlékei, elhunyt családtagok képei és tárgyai. Ráhagyták, és ő megőrzi ezeket. Saját emlékeit is ide gyűjtötte össze: a Babaházába. Négy életének lakásaiból vándorolt ide bögre, könyv és kép. Mindez együtt az otthona, amelyet akkor sem hagy el, ha majd más állomáshelyre költözik. Innen csak egy bőrönddel utazom tovább - bizonygatja.
A felhőtlenül kék gimnazista éveket a ködös dráma-francia szak váltotta a már jól ismert londoni helyszínen. Ám a diploma előtti évet kötelező jelleggel a célnyelv országában kellett töltenie. S ha már ott volt, akkor beiratkozott egy divattervező iskolába. Ott talált rá a világ legnevesebb jövőkutató cégének, a Trend Unionnak az ajánlata: álljon modellt a következő szezon trendjeit bemutató kötethez. A három- napos munka inspiráló, nyitott légköre és hangulata hálóként fonta körül. Szerelem volt első látásra. Örök vonzódás lett belőle. A londoni és a párizsi diplomák megszerzése után a Trend Union párizsi irodájában töltötte gyakornok évét. De még nem horgonyzott le végleg. A francia Nina Ricci cégnél kóstolt bele a divat világba, majd egy fiatal divattervező mellett dolgozott. A csillogóan színes, ám egyúttal felszínes közegnél azonban többre vágyott.
Hazalátogatott a szüleihez. Ők akkor már két éve Magyarországon éltek. (Későbbi ötéves Buenos Aires kitérőjük után néhány éve végleg hazatértek.) Anna csupán néhány hónapot töltött Budapesten. Végiglátogatta a rokonokat és a barátokat, dolgozott egy kicsit a hazai filmes és színházi szakmában majd egy listával a kezében távozott. Tucatnyi név sorakozott a lapon. Kapott egy másikat Párizsban is. Ezzel a két listával tért vissza szülőhazájába. A listák megnyitották előtte New York kapuit, ő pedig nem félt belépni rajtuk. Tervezett jelmezt, vállalt divatfotózást, dolgozott stílustanácsadóként, meg ami még jött. A felfokozott tempó és az embert próbáló fordulatszám után jól esett New Yorkban megállapodni.
A Trend Union amerikai ügynöksége ajánlott állást. Kihagyhatatlan lehetőség volt. A világ vezető trendkutató cégei közé számító vállalkozást immáron 25 évvel ezelőtt alapította a holland Li Edelkoort. Azóta is ő vezeti a céget. A kortárs művészetek ismert mecénásaként, az egyik leghíresebb design akadémia elnökeként, múzeumi kurátorként, kiadóként, kézművesség és a természet lelkes támogatójaként széles körben ismertté vált cégvezető a munkájához szükséges ismereteket a fentihez hasonlatosan széles és mély tudásfolyamból meríti. Megfogalmazása szerint a trendkutató a jövő régésze, aki jövő képét a jelen apró mozaikjaiból rakja össze - idézi főnökét Dávidházy Anna. Érzékeny csápjaival azokat az apró részleteket keresi, amelyek hatása jóval messzebbre mutat. S nem csupán rátalál ezekre a motívumokra, hanem egy magasabb szinten egységbe is szervezi azokat. Ráadásul mindezt olyan viszonyrendszerbe helyezi, amely által egészen új értelmet nyernek jelenünk sehová sem illő, meghökkentő történései. A jövőkutató saját személyiségén szűri át a környezetéből, a világból felé áramló félelmeket, vágyakat és örömöket, majd ezek esszenciájaként rajzolja meg az új idők trendjét. Ez a látásmód részben inspirációt ad a gazdasági és divat stratégáknak, másrészt megerősíti és alátámasztja a bennük megfogalmazódott irányokat.
A Trend Union szezononként állít öszsze új kötetet az elkövetkező időszak stílusirányzatairól, mindezt hangulatok, ötletek, formák különlegesen szerkesztett tárházával. Dollármilliók sorsát meghatározó döntések születnek e könyvek alapján. Nem meglepő tehát, ha a számozott példányok vásárlói között a gazdaság szereplői mellett szép számmal akadnak politikai, tudományos és művészeti intézmények, például múzeumok is. Bár gyűjtésük korántsem olcsó mulatság. Egy kötet 2500-3400 dollárt kóstál. Magyarországon még egyetlen példányt sem adtak el. Ennek aligha a pénztelenség az egyetlen oka. Jóval inkább a bezárkózás. Csakhogy a világ folyamatosan változik és ez akkor is hat ránk, ha nem akarjuk. Akkor már jobb a folyamat élére állni, mint kényszeredetten elfogadni mások rendjét. A kulturális tőke ma már sokkal szélesebb fogalom, mint néhány évtizede, ráadásul állandóan cserélődik a tartalma. A magyar kultúrát a klasszikus alapokon álló tudás jellemzi, amely azonban gyakorta elhatárolódik a tudományos és gazdasági területtel való érintkezés határvonalain kialakuló új irányzatoktól. A kultúra azonban nem önmagában való. Az elefántcsonttoronyból persze nem könnyű kilépni, a kinti világban semmi sem védi a tudóst, a kutatót. De érdemes megpróbálni, hiszen odakint meghökkentő felfedezéseket tehetünk a világról és benne saját magunkról.
Dávidházy Anna sokat merített Edelkoorttal való munkából, szellemiségéből. Szívesen közvetítené ezt hazánkban is. Egyelőre kicsi rá kereslet. Az elmúlt három évben öt alkalommal kérték fel tanácsadásra, köztük a Herendi Porcelán Manufaktúra. Legközelebb az októberi Design Héten tart előadást. Mégsem tekinti kudarcnak a magyar éveket. Tanulmányútra jöttem - magyarázza. - Megismerni az országot, ahonnan származom, ahol nem éltem felnőttként. Szülői hatásokon és értékrenden túl saját tudatossággal akartam választ adni a kérdésre: hová tartozom. Rendet akartam tenni magamban és körülöttem, mielőtt újra útnak indulok. Felszámoltam hát a londoni, párizsi, New York-i életraktáraimat, a Budapesten örökölt lakásba hordva össze mindazt, amit azokból átmenteni értékesnek tartottam. A múltsűrítés eredményeként lakásom minden tárgyához emlékek tapadnak: a nagyszülőké, a szüleimé és az enyémé. Ezeket már nem viszem tovább, mindörökre itt maradnak.
Ő viszont hamarosan továbbáll. Készen áll egy újabb próbára, önálló feladatra. A bőröndjén kívül csak zeneszerző barátját viszi magával, aki hasonló utat futott be, mint ő. Félig magyar családfa, amerikai születés, párizsi gyermekévek, New York-i önállóság. Ő is hazát keresett. Kevésbé talált rá, mint Anna. Talán továbbmennek. Talán nem. Talán Párizsba, talán Londonba, talán New Yorkba.
