Kulturális városrehab

A Mátyás tér már nem a régi. A Tehetséges Mátyás elnevezésű világzenei tehetségkutató szervezői azt remélik, a prostitúció egykori budapesti központjából kultúrcentrummá válik a nyolcadik kerület eme része.

"Én máma megverek valakit / vagy engem, vagy engem valaki / vagy engem, vagy én mást / vagy engemet valaki / mer a babámat azt ne szeresse senki!" Állítólag ez valamikor valamilyen formában egy Petőfi-vers volt, aztán elkezdték népdalként énekelni, mindenesetre a Fekete Péter együttestől hallottuk először, péntek délután a nyolcadik kerületi Mátyás téren.

Mikor néhány évvel ezelőtt utoljára erre jártunk, leginkább a második sor fenyegető réme tetszett valószínűnek. Most viszont a szépen rendbe hozott parkban felállított sátorból szóltak a sorok. A Tehetséges Mátyás elnevezésű világzenei tehetségkutatón járunk, amelynek a színpad mellett a gyönyörűen felújított, szintén a téren található Kesztyűgyár Közösségi Ház ad otthont. Az új kultúrház idén ősszel nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Bölöni Kata, a verseny egyik szervezője azt mondja, rengeteg jó zenekar jelentkezett, de végül csak 21 banda tudott bekerülni a Tehetséges Mátyásra. Itt van például a népi freejazzt játszó Kvark, a roma bulizenét rastafari beütéssel fűszerező Bohemika Orchestra, ahogy a cigány, klezmer, görög és ivrit dallamokat megszólaltató Travarica sem hiányozhat a zenei kínálatból, s a "stoner rocktól a nép- és komolyzenei hatásokon át a progresszív tündértáncig" mindenben otthonos Mudanza is részt vesz a versenyen.

A Tehetséges Mátyást francia mintára szervezték éppen a nyolcadik kerület hírhedt részére, hiszen a városrehabilitáció arrafelé szokásos eszköze, hogy a város egy szegregált, elszigetelt részére vonzzák a többi városrész lakóit, ez pedig talán kulturális programokkal érhető el leginkább. Tudatosítani szeretnék, hogy a Mátyás tér már nem a régi, a prostitúció egyik budapesti központjából remélhetőleg a kultúra egyik központjává válik a nyolcadik kerület eme része.

A 250 ezer forintos állami támogatás mellett egyéb partnerekre is szükség volt a verseny lebonyolításához. A Kultúrpart ajánlotta fel például a fődíjat, öt nap stúdióidőt, valamint egy rövid bemutatkozó film elkészítését, ami egy kezdő zenekarnak hatalmas segítség lehet. A Kesztyűgyár mint befogadó helyszín a már befutott zenekarok (Besh o Drom, Korai Öröm, Specko Jedno, Makám, Club Era, Maszkura és a Tücsökraj) költségeinek fedezésében szerzett érdemeket, de nem elhanyagolható az Ethnosound hangszerbolt segítsége sem, a Tilos Rádió pedig a pályázat összeállításában, beadásában volt partner.

Az utógondozás is nagyon fontos szerepet játszik a Tehetséges Mátyás filozófiájában, ezért a Kesztyűgyárral együtt öt másik budapesti klub is fellépési lehetőséget biztosít az általuk legjobbnak ítélt együtteseknek. A Trafó a Kobza Vajk Groupot, a Könyvtár Egyetemi Pinceklub a Folktronikot, a Gozsdu Udvar a Dutart, a Kesztyűgyár a Sacreo Flamencót választotta, míg a Gödör Klub a török-arab dalokat modern elektronikus zenével ötvöző Myzrab és az FM Zero mellett tette le a voksát. A fődíjat a magyar és zsidó népzenét vegyítő Sheket nyerte el. A közönségdíj a sanzonos, rock and rollos, reggae-s elemekkel operáló Presszó Tangó Libidóé lett - az ő egészségükre ittak legtöbben a büfében, s nekik küldték a legtöbb törkölyt. Így lehetett ugyanis szavazni.

A riporter kicsit csalódott. Ő ugyanis a Fekete Péterre voksolt két kólával. Jórészt a cikk elején idézett szövegrész miatt, de szerepe volt ebben a szép hegedűslánynak is.

A Myzrab török-arab dallamokat csomagolt elektronikus zenébe
A Myzrab török-arab dallamokat csomagolt elektronikus zenébe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.