Valami fura, picassós fintorba merevedett a képük, s szó mi szó, meghökkentik a járókelőt. Nyilván a készítőjük véleményét is kifejezik a világ dolgairól. Egy faragott névtábla tudatja a kapu alatt, hogy Kovács Gábor építész, ig. szakértő lakik itt, s mint kiderül maga faragta a figurákat, melyek négy éve díszítik a kapuját.

Hogy miért érdemes ezt most a világgal tudatnunk? Mert úgy érezzük, kellenek a városba a hasonló apróbb, nagyobb szerethető furcsaságok. Amilyen például szintén Szombathelyen, a Blum-ház falából kilépő James Joyce-szobor. Az már egy kész irodalmi legendát formázott meg, a faarcoknak viszont - ki tudja - talán ezután születik majd legendájuk. Mert az ilyesmiknek születni szoktak. Mesetermő dolgok ezek.

Ami legenda nélkül is érdekes bennük, hogy újat mutatnak egy kisműfajban, az őrfejek műfajában. Ezek azok az oroszlánfők, griffek, szfinxek, medúzák vagy klasszikus aszszonyfők, amelyeket általában régi, kovácsoltvas kapukon vagy kapuk fölött látni díszítőelemként. Egy ilyesféle kutyaszoborra, a Borsos Miklós tihanyi kertjének kapuján látható kőkutyára költötte Illyés Gyula a következő sorokat: "Nem haragom, / alakom / őrködik / e falakon".

Rímes játékra hívnak e kancsalképű szombathelyi figurák is: vajon mit mondhatnak magukban ők? Mondjuk valami ilyesmit: Képünk rákancsalít, aki kilincsel itt...

Készítőjük véleményét is kifejezik? A