A rosszul begombolt sajtó
Már persze ha az újságíró hozzájut a kényes információkhoz, és van kéznél olyan szerkesztőség, amelyik le is hozza a kész anyagot. Nem mindig jut, nem mindig van.
Húsz éve, 1988 októberében jelent meg először Magyarországon a Kritika című periodikában, később pedig a Medvetáncban is a Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára című írás. Igaz: az első, kicsit lazább változat már 1987-ben napvilágot látott a párizsi Irodalmi Újság hasábjain. A több mint hat folyóiratoldalt kitevő dolgozat, 15 egyetemi oktató, újságíró, kommunikációs szakember közreműködésével készült el. A cikkben a szerzők áttekintették az akkori nyilvánosságszerkezet kialakulásához vezető utat, a szisztéma sajátosságait, a sajtóstruktúra hiányosságait, az irányított tájékoztatás gyakorlatát, és kritikai szempontból vizsgálták az 1986-ban hatályba lépett sajtótörvényt. Majd javaslatokat tettek a sajtónyilvánosság szerkezetének átalakítására, új jogszabályokat sürgettek.
Csütörtök délután a Kossuth Klubban a cikk egykori szerkesztőit, Gálik Mihályt, Halmai Gábort és Hirschler Richárdot a negyedik szerkesztő, az 1996-ban elhunyt szociológus Lázár Guy fia, Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője kérdezte. A fórumon a cikk keletkezési körülményei, annak a rendszerváltozás körüli és azutáni sajtóra gyakorolt hatása, a médiaháború mellett arról is beszéltek a résztvevők, ha most írnának-szerkesztenének hasonló tanulmányt, mit tennének szóvá. Hirschler Richárd úgy vélte, hogy sok újságíró pártpropagandistának képzeli magát, s túlságosan kiszolgálja az olvasót, aki a saját véleményét szeretné viszontlátni a kedvelt lapban. Az újságíró kifejtette: a bulváruralom meglehetősen elharapózott, és az sem vezet jóra, ha bizonyos zsurnaliszták aszerint döntik el, beszámolnak-e egyes problémákról, hogy miként érintik az őket pénzelő gazdasági szereplőket.
A közgazdász Gálik Mihály azt mondta, elhibázott az a médiagyakorlat, amely a kereskedelmi televíziókra is ró közszolgálati feladatokat.
Halmai Gábor szerint a hatályos médiatörvény egyáltalán nem valósítja meg a közmédiumoknak az államtól, a parlamenttől való függetlenségét, hiába az Alkotmánybíróság vonatkozó álláspontja. Ráadásul a magyar médiakínálat kevéssé képes tájékoztatni és szórakoztatni. Ha tehetné, az alkotmányjogász nem is igen fogyasztana hazai sajtót.
- A probléma kellene, hogy fontos legyen, nem az, hogy kinek jó vagy rossz, amit az újságíró megír - mondta Halmai, aki szerint eleve problematikus, ha egy lap kormánypártinak vagy ellenzékinek tételezi magát. - A magyar sajtó rosszul van begombolva - állította.
Az 1988-as dolgozat külön részben foglalkozott az érinthetetlen témákkal. A Népszabadság kérdésére, miszerint vannak-e tabuk a mai magyar sajtóban, Hirschler Richárd úgy felelt: megírhatatlan téma nincs. Manapság a központi irányítás iniciatívái helyett az információhiány idézi elő, hogy bizonyos problémákról nem vagy alig lehet olvasni a magyar lapokban.
A HVG zsurnalisztája a Kulcsár-ügyet hozta fel példaként, amelynek politikai vonatkozásait szerinte "soha nem fogjuk megtudni". Gálik Mihály továbbfűzte szerkesztőtársa mondatait: kérdés, akadna-e olyan ember, aki a titokban tartott információkat ki merné szivárogtatni, s van-e olyan szerkesztőség, amely lehozná a kész anyagot.
