Tiszta Lotz

Aki tavaly ilyenkor tért be a pesti ferencesek templomába Budapest szívében, a Ferenciek terén, és felnézett a mennyezetre, bizony nem nagyon tudta eldönteni, hogy a boltozatokat behálózó zöldes erezet szándékosan odafestett márványmintázat-e vagy tényleg ennyire repedezettek a falak.

S ha ez a látogató ma visszatér, már tudja a választ: az a márványos mintázat valódi repedések hálózata volt. Csak volt, mert idén, a nyár folyamán a templom felső régióit sikerült restaurálni. A Lotz Károly és tanítványa, Tardos Krenner Viktor által festett mennyezeti képek (Mária mennybemenetele, Szent István koronafelajánlása és a szentélyben két, Szent Ferenc életéből vett jelenet) most újra jól látható. Sötétedésüket egyébként nagyrészt a penész okozta - mondja Hegedűs Kolos templomigazgató -, a padlásszint ugyanis mostanáig nem volt szigetelve, telente áthűlt a mennyezet, és a nagy forgalmú templomban a felszálló meleg pára kicsapódott a felületén, ami hosszabb távon penészesedést okozott. Ennek nagy részét egyébként egyszerű porszívózással és lesöpréssel is el lehetett távolítani, a repedésekben azonban szükség volt vegyszeres beavatkozásra is, amit Bálint István és Faragó Ferenc festő-restaurátorok vezetésével végeztek el. Illetve még végzik is a karzatokon.

Már teljes pompájában látható a Lotz-freskó
Már teljes pompájában látható a Lotz-freskó

Amint a templom restaurálástörténetéből kitűnik, a falakat körülbelül harmincévente szükséges karbantartani. A mostanit megelőző utolsó rendbetétel 1981 és 1984 között volt, amikor a metróépítés miatt keletkezett károkat kellett eltüntetni. Azelőtt 1954-ben, valamint 1925 és 1930 között volt hasonló felújítás.

Tavaly rendbe tették a templom alatti kriptát is, amelyben többek közt Batthyány Lajos holttestét őrizték kivégzése után, és amelyet a második világháborúban a szovjet katonák feldúltak. Idén a ferencesek pályáztak annak az elfalazott lépcsőnek a helyreállítására is, amelyen át a turisták számára is megközelíthető volna a kripta, de nem nyertek. A mennyezet rendbetételét viszont kétmillió forinttal támogatta az NKA, további hárommillióval pedig az V. kerület. A többi 30 millió a hívek adományaiból gyűlt össze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.