Amikor Banga elolvasta az írást, arra gondolt, ő spiccvasakat fog megszállottan keresni. Hogy miért pont erre gondolt, azt ma már talán maga sem tudja pontosan. Nehéz megmagyarázni, hogy miért lesz valakiből gyűjtő, és miért pont a kiválasztott tárgysorozat lesz a vágy titokzatos tárgya. Hiszik vagy sem: él közöttünk olyan, aki víztornyokat gyűjt, egy budapesti társaság magukra hagyott villamossíneket, de olyan is akad, aki mozdonyfüttyökre vadászik, más bagolyfigurákra.

Spilák Zsuzsa fotográfus gyűjtők nyomába eredt, igaz, a fentieknél kevésbé különleges tárgyvadászokat talált, azokat viszont nem csupán lefényképezte, de alaposan ki is faggatta szenvedélyükről. A munka végeredménye szeptember 11-ig látható a Mai Manó Házban. Valamennyi riportalanyát egy képpárral mutatja be, mely alatt kicsi füzet található, abban pedig bővebb interjú olvasható a főszereplővel. A fotók szépen komponáltak, rendben lévők, ám azokat nézegetve az emberben motoszkál valami hiányérzet. Előbb maga sem tudja, mit hiányol, csak lassan ugrik be: hát persze, a messzire révedő, megszállott, kissé hóbortos tekinteteket! A bolondos, különc fazonokat.

S, hogy helyettük miért csupa kedves és normális embert látunk, arra hol a képek, hol az interjúk adják meg a választ. Ott van például a kaktuszgyűjtő, aki az interjúfüzetben olyan szeretettel beszél növényeiről, mintha arra is képes lenne, hogy ölében dédelgesse őket. Vagy ott van a hangszergyűjtő, aki a róla készült fényképen úgy bástyázza magát körbe szintetizátoraival, mintha a világ rondaságaitól védenék. Megtudhatjuk, hogy a babagyűjtők (miként amúgy a többiek is) mélyen beleássák magukat dédelgetett tárgyaik múltjába, történetébe, mesélnek az 1800-as években készített fürdőbabákról, a láb helyett állványon álló Fa Katóról és egyéb érdekességekről. Látunk képeket, olvashatunk szöveget söröskorsó-, varrógép-, gyufásdoboz- meg rendőrrelikvia gyűjtőről is, ám a gyűjtőszenvedély mibenlétéről mégiscsak Spilák fogalmaz a legpontosabban. Szerinte a gyűjtő kapaszkodókat keres ebben az értékzavaros világban, saját univerzumot épít, melyben ő írja a szabályokat, ő húzza meg a határokat. Amikor tárgyaival babrál, kutat vagy rendszerez, akkor egyfelől relaxál, meditál, másfelől értéket hoz létre, amelyet később közvetít a világnak. Amely ezt az értéket vagy begyűjti, vagy sem. De ez már legyen az ő dolga.

Furman Attila, a rendőrrelikviák gyűjtője Spilák Zsuzsa képén