Ladánybene 25

Negyedszázados születésnapját ünnepli március 20-án a Ladánybene 27 az A 38 hajón. Az elmúlt 25 évben 17 lemezt készített a magyar reggae legismertebb bandája. Kedvezményes elővét: március 13-ig.

Amikor 1985-ben megalakult a Ladánybene 27, tagjai (Árokszállási RasTamás, Bodnár Tibor, Bokó Zoltán, Hertelendi Rasta István , László M. Miksa és Lewy Brandy) még nem gondolták, hogy egyedülálló pályát futnak be a hazai zenei palettán. A 1991-es bemutatkozó albumukon ska és reggae zenét játszottak, majd a 1995-ös jamaicai „tanulmányút" után egy egész ország énekelte a „Kell egy ház", majd a „Van még a világon" című slágereket.

A LB 27 az elmúlt 25 évben kiadott 17 lemezt, eMeRTon-díjat nyert, játszott Carlos Santana előtt, valamint nevüket jelzi az első magyar reggae, dub, és riddim album.

A zenekar nevéhez fűződik az 1992 óta évente megújuló LB 27 Nemzetközi Reggae Tábor is, ami szép lassan nemzetközi hírű fesztivállá nőtte ki magát. Az egyedülálló rendezvényen a világ minden tájáról érkeznek fellépők, hogy reggae és sok más műfajú muzsikával (ska, dancehall, dub) szórakoztassák a rajongókat.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A mostani jubileumi koncerten sem lesznek egyedül az LB27-esek, közreműködnek még Copy Con & Lego Man, Doki (JAH's Warriors) Liló&Sziszi (Riddim Colony), Huba Zoli (Freeport, x..LB27), Máté (ex.Újkút HK), Mr. Roul (NOsick) (Another Day, T-Rex Riders) és Vókó Peti (Another Day).

Aki siet, az március 13-ig még meg tudja venni a kedvezményes, 1990 forintos jegyeket, személyesen az A38 hajó pénztárában. A belépő egyébként 2400 forint.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.