Jól is néztek ki mindketten, Vivica Genaux ezüstös, tollas ruhájában, ami éppen elöl volt miniszoknyásítva. Simone Kermes némileg hasonló szabású, de harsányabb ruhadarabot viselt. Ha már harsányság, elég merész dolog volt Genaux-tól, hogy vállalta Kermest, aki mégis ezt a vadabb, modernebb, alsóbb néposztály-stílust képviseli, headbangel Handelre, rázza a fejét, mintha gitár volna a nyakában, úgy mozog, de egyébként is folyamatosan mocorog a pódiumon, lemozogja a ritmikus kíséretet. Hangerőben is több mint a kolléganő, ő a szőke az ABBÁ-ból.

Erre az okosságra egyébként ők is rájöttek, így a koncert második ráadása egy ABBA-egyveleg, Chiquitita és Gimme A Man After Midnight. Hallhattuk már néhány változatban mindkét dalt, de bélhúros barokk hangszereken és csembalón én még biztosan nem. De megint mintha csak az ötlet volna jó, a megvalósítás olyan operás visítgatás és épp csak egy kicsit fárasztó idétlenkedés, jó, jó, vicces, de mégsem.

Ami az ABBA barnáját, vagyis Vivica Genaux-t illeti: elég döbbenetes technikával énekel, mintha vacognának a fogai, ettől olyan érdekesen mozgékonynak tűnik a hangja, bár nekem elsősorban Marlene Dietrich jut eszembe, amikor kézzel megfogta a gégéjét, és úgy vibrálta meg a hangot a See What The Boys In The Backroom Will Have című halhatatlanban. Egyébként ő a finomabb lélek, a finomabb hang is, de éppen a középfekvésben közbeszól valami hallgatni kényelmetlen arcüreg rezonancia, amitől némi nyávogás jellege lesz az éneklésnek.

Amúgy minden rendben volna. Minden eszköz megengedett, hogy a közönségnek kedve legyen maradni, kedve legyen Vinci és Hasse műveit hallgatni, hogy rájöjjön, a barokk az nem feltétlenül valami régi, idejétmúlt és kiüresedett forma, hanem eleven érzelmek robbanása, őrület és szenvedély. Amit, persze, összetart a forma, a szabály, a fegyelem. Rend és téboly együtt, egymásra kopírozva. Valószínűleg ezt kellene érezni.

Ehelyett többnyire azt látom, hogy a semmit sózzák ránk, átlagos éneklés, átlagos áriák, eljátszott téboly, és néhány kivételes pillanat. Néhány, az erős túlzás, de egy biztosan volt: a második részben Simone Kermes minden hangcsikorgásával együtt és korábbi rendszeres alulintonálását elhagyva gyönyörűen énekelte el a részletet Giacomelli Scipione in Cartagine nuova című operájából. Akárhogyan is számolom: gazdagabban jöttünk ki, mint ahogy bementünk.

Barokk dívák - Müpa