Gyergyádesz László művészettörténész, a festő monográfusa és a kiállítás rendezője írja: Tóth Menyhért (1904–1980) a XX. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű életművének alkotója volt. Tette mindezt úgy, hogy alapvetően öntörvényű, mindig a saját útját járó művész volt, aki szándékosan sohasem törekedett arra, hogy az aktuális nemzetközi trendeket kövesse. Az irányzat-lovag alkotókkal szemben valóban egyedit, sehova nem sorolhatót, érdemben utánozhatatlant hozott létre, amely éppoly európai, egyetemes, mint amennyire magyar. „Nézem a múltkor egy fiatal festőnek a kiállítását. És gondolom: ha valaki idejön külföldről, azt mondja: ilyet látok én otthon is. De hol van az, amelyiknek olyan íze van, hogy csak itt van? Csak magyar. Hát ezt akartam én egész életemben elfogni."

Tóth Menyhért festészetét csupán a hatvanas években kezdik el szélesebb körben felfedezni, megismertetni (ebben kiemelkedő szerepe volt Supka Manna művészettörténésznek, akire a művész mellett e tárlat emlékezik), s lényegében ekkor bontakozik ki teljességében a rá leginkább jellemző önálló stílusa is. Tóth Menyhértet a természettel való igen aktív, erőteljes, álmokban és mesékben gazdag együttélés jellemezte. Egy kiveszőfélben lévő emberi világlátást képviselt, melyben az emberlény és a természetanya még együvé tartozott... Egyfajta panteisztikus hit, a népmesékre jellemző antropomorfizmus és végtelen metamorfózis-folyam, ill. a minden élőlény felé áradó szeretet jellemzi korszakunkat, de a teljes életművet is. Tóth Menyhért Kecskeméten őrzött életművéből ezúttal a hatvanas években született alkotásai közül láthatunk 40 – részint jól ismert, részben pedig ritkábban kiállított – példát a Józsefvárosi Galériában.