Kulisszatitkokat árulnak el az animációs filmekről

A Share Point a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2013 tavaszán indult eseménysorozata, melynek egyes tematikus alkalmain a különböző szakok oktatói, hallgatói és az adott területen dolgozó meghívott előadók, valamint a téma iránt érdeklődő közönség találkozhat egymással.
Az egyes estéken a közönség olyan aktuális projekteket ismerhet meg, amelyek a design, a művészetek és a kreatív ipar több területéhez is kapcsolódnak lehetőséget adva a BKF jelenlegi és egykori hallgatóinak bemutatkozására.

A Trafó smART!-sorozatának keretében a Trafó Kortárs Művészetek Házában, április 15-én megrendezett ANIMÁCIÓÓÓ esten ezúttal az animált mozgóképek kerülnek fókuszba, megmutatva e sokszínű filmkészítési technikában rejlő lehetőségek széles spektrumát. Az eseményen az Animáció alapképzésén, valamint a Mozgóképművész mesterszak animáció specializációján tanuló, illetve végzett hallgatók munkái láthatók.

A különféle tárgyak, rajzok, virtuálisan létrehozott terek, formák és karakterek megelevenedéséből születő képkocka-sorozatokat ma már egyaránt használják termékek reklámkampányaiban, könyvek, tévésorozatok vagy színházi produkciók trailereiben, továbbá koncertek háttérvetítéseihez és mobiltelefonos játékok, alkalmazások, videoklipek és rövidfilmek vizuális kivitelezésére is. A valós térben mozgatott bábok és rajzok, a számítógépes programokkal kreált fantázialények, különféle virtuális ábrázoló eszközök, hang- és térhatás effektek összjátékának segítségével sajátos univerzumokat teremtenek az egyedi megrendelések függvényében.

Hány ezer fázisrajzból áll egy néhány perces animációs rövidfilm? Hogyan kel életre egy jeti vagy egy borókagally a képernyőn vagy a filmvásznon? Hány különböző rajzolt karakter szükséges egy jó mobiljátékhoz? Mi a különbség a valós idő és filmidő között? Mi inspirálta a 2014-es év legjobb hat klipje közé választott, több tízezres nézettségű RE videó alkotóját?

Hogyan segíti egy hangdesigner a filmrendező munkáját? Mindez - sok más kulisszatitkon kívül - kiderül a Share Point ANIMÁCIÓÓÓ című részéből. Sőt! Még egy gyorstalpaló zörejórán is részt vehetünk, ahol megtudhatjuk, milyen fontos szerepe lehet egy-egy hangeffektnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.