Kulisszajárás prolibusszal

A hétvégéjén megint a Színház Világnapját ünnepli a színház világa és a színház világára kíváncsi publikum. A teátrumok ünnepi attrakciókkal várják a fogékonyakat - rövid, de velős mazsolázásunkból kiderül, kik, hol, mivel.

Mint ismeretes, 1957. március 27-én tartották meg a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitóját. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése elfogadott egy határozatot, miszerint e napon legyen a Színházi Világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975-ös kongresszusán úgy döntött, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában valamiféle üzenettel köszöntsék a jeles alkalmat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, a közönség szeretetét és támogatását kérje. A színházi világnap üzenetét minden évben egy-egy neves színházi szakember, az idén Jessica A. Kaahwa ugandai drámaíró, színész, rendező és kutató fogalmazza meg. Az előadások előtt hagyományosan felolvassák az ünnep üzenetét.

De lássuk a konkrét, idei menüt. A budapesti Katona József Színházban március 26-án és 27-én két, 2004-ben bemutatott produkció, az Ivanov és a Koccanás is ezen a hétvégén ünnepli 150. előadását. Ennek apropóján akcióval kedveskedik a teátrum azoknak, akik mindkét darabra jegyet váltanak: ha február 21. után veszik meg a jegyeket, a Csendet akarok március 26-i, illetve a Mennyekbe Vágtató Prolibusz március 27-i előadásaira ajándék belépőt kapnak. A Zsámbéki Gábor rendezésében hét éve színpadra állított Spiró-dráma főszerepeiben Ónodi Eszter, Gáspár Sándor, Bezerédi Zoltán és Mészáros Béla láthatók, az Ascher Tamás rendezte Ivanov című előadás főbb szerepeit Fekete Ernő, Máté Gábor, Tóth Ildikó és Szandtner Anna alakítják. Az érdeklődők a Kamrában, március 26-án félelőtt a Nordost című készülő produkció nyílt próbáját tekinthetik meg, emellett mindkét napon dél és este tíz óra között kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet áprilisi előadásokra a színház jegypénztárában, ahol Katonás művészek személyesen fogadják a betérőket.

A Bárka színházban, annak is a belső parkolójában ugyancsak vasárnap - 10-17 óra között bemutatkozik Első Bárka Bazár. Iparművészek és kézművesek árulják portékáikat, lesznek fahangszerek, ékszerek, mézeskalács-költemények és egyedi táskák is. Mindeközben 11-13-ig vetélkedőtl rendeznek Bárkásokkal az Orczy Parkban, a legjobbak Bárka pólókat és Haydn-bögréket nyernek. 12-13- között Göttinger Pál hívja kulisszajrásra a nagyérdeműt, egykor Menza a Bárka Kávézóban Kapa (Mucsi Zoltán) várja a publikumot kezében fakanál, lábosában finom tejbegríz lesz. A projektum neve: Mucsi Palacsinta Klub. 13-tól 14 óráig emlékfotózkodáson lehet részt venni a a színészekkel, 15 órakor pedig elindul a ZeneLadik Hajós Andrással és a MAO-val. Este hétől Pirandello Nem tudni, hogyan c művét élvezhetik az egybegyűltek, azz előadás után a szakács szereplők feltálalják a grillcsirke kellékeket. A napot tánczenével búcsúztatja a Bárka.

 

Az Új Színház a Pozsonyi Nemzeti Színház kisszínpadán (Mala Scéna) tölti az ünnepi vasárnapot és a hétfőt, ahol részben szakmai konferencián vesz rész, a szervezők a színház Európa egyesítésének folyamatában betöltött szerepét vizsgálják a kétnapos találkozón, amelyen kortárs szlovák és magyar színpadi művek, illetve a két ország kisebbségi színházainak alkotásai láthatóak majd. Két nap alatt öt szlovák, illetve öt magyar nyelvű színművet adnak majd elő, valamint kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek a fordítók, kritikusok, szerzők, művészek, teoretikusok, szerzők, művészek közreműködésével. A fesztiválon a pozsonyi Malá Scéna, a budapesti Új Színház, a komáromi Jókai Színház és a budapesti Vertigo szlovák színház mutatkozik be.A találkozó védnöke Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese. A fesztivált Daniel Krajcer kulturális miniszter nyitja meg. Az Új Színház március 28-án (hétfőn) 19 órakor mutatja be Závada Pál Bethlen című darabját. A Színházi Világnap alakalmából az m1 vasárnap este nyolctól az Új Színházban sikerrel játszott Molière „A fösvény" című darabjának felvételét tűzi műsorára.

Vasárnap a Miskolci Nemzeti Színház is fellebbenti a fátylat a kulisszák titkairól. Vasárnap délelőtt 10 órakor Kulcsár Imre színművész vezeti be a színház rejtelmeibe az érdeklődő nézőket. (A részvétel kizárólag előzetes bejelentkezés után lehetséges, jelentkezéseket korlátozott létszámban fogadunk el a 46/516-759-es telefonszámon.A csoport 10 órakor indul a színház Déryné-parkból nyíló művészbejárójától).11 órara egy békebeli habos kakaóval és sok zenével várják a  Nagyszínházba látogatókat. Az operairodalom gyöngyszemei, duettek, tercettek és kvartettek szólalnak meg a színház zenekarának tolmácsolásában. A kakaót (és a zenét) Váradi Katalin zeneigazgató, karmester szolgálja fel. Délután háromkor Jávori Ferenc Menyasszonytánc c.klezmer musicaljét láthatják a Nagyszínház nézői, a Kamaraszínház látogatói este héttől Dan Goggin Apácák c. musicaljet. A Békés megyei Jókai Színházban ugyancaak vasárnap, este hatkor bemutatják a XVI. Magyar Drámaíróversrenyre - pénteken és szombaton - készült műveket. A Magyar Nemzet újságcikke alapján Karafiáth Orsolya, Zelei Mikós és kiss Ottó írt darabot.

Lesz házon kívüli program is: A színház.hu weboldal megalakulásának 11. évfordulója és persze a Világnap alklamából  vasárnap délután 3 óra 27 percre taps-flashmobot szervez az Erzsébet téri Gödörhöz. Találkozó a Gödör lépcsősoránál 15.15 perckor.

 

 

 

 

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.