Krisztinka
Ha sorba raktuk volna magunkat, régi diáktársakat, hogy melyikünk élete mennyire fenyeget egy ilyen óvatlan, halálos pillanattal, a szelíd és megfontolt Krisztinka került volna a sor végére. S mégis őt vette előre a sors, a nagyon vak.
Krisztinka magyar-lengyel tollforgató családban nőtt fel, nagy családban, hol volt elég testvérke pótmamáskodáshoz. Szerzett diplomákat magyar, lengyel, népművelés szakon az ELTE-n, aztán színházelméletből a Színművészetin, közben pedig diákoskodott Varsóban is. Aligha létezett nála erősebb és elevenebb személyes kapocs a magyar és a lengyel kultúra s főleg színházművészet között. Hétpróbás emberszelídítő volt a kultuszminisztérium színházi főosztályán, a Varsói Magyar Intézetben, a Színművészeti Egyetem oktatási főigazgatójaként és mindenféle egyéb minőségében is. Kapcsolatokat szaporított, embereket kötögetett össze, magyarokat lengyel, lengyeleket magyar művekre beszélgetett rá. Ismerte és szerette őt ebben a magyar–lengyel körben szinte mindenki. Barátja volt Mrozek és Rózewicz, fordította őket is, Kantort is, Wajda Dosztojevszkij-adaptációját meg egyebeket.
Nekem is fordított. Varsóban Jozef Szajna színházában meg a zsidó színházban, ahol valami borzasztó népszínművet ripacskodtak el jiddisül. Ment a szinkrontolmácsolás a fülhallgatóból Krisztinka fülébe lengyelül, Krisztinkából meg az én fülembe magyarul. Aztán fordította nekem a prédikációt május elsején a Szolidaritás tüntetésének kezdőpontján a Kosztka Szent Szaniszló templom zsúfolt udvarán a templomból kiszorult tömegben. Sok varsói kollégiumba, sok lengyel diákhoz tudott eldugdosni minket egynéhány éjszakára, sok üres zsebbel kódorgó magyar vándort.
A lengyel ellenállás dokumentumait is ő fordította le (Bába Ivánnal és Kerényi Gráciával) a szükségállapot idején a magyar szamizdatkötetek számára. Krisztinka egyáltalán nem volt ellenzéki alkat – magyar szemmel nézve. Az ellenzékiség Magyarországon extrém sport volt, de Lengyelországban népi sport. Természetes, mint a levegő. Krisztinka az együttérzés természetességével, lengyelesen volt ellenzéki.
Ha meggondolom, mennyit vacakolt varsói bolyongásaim során csak velem... és akkor mennyit vacakolhatott mindnyájunkkal összesen? Olyan félközeli haverből, mint én, lehetett neki számtalan, közelebbi barátból is, ki tudja, hány. És mind a rengetegen úgy éreztük, a vacakolás jár nekünk. Mert bizalomra és gondoskodásra érdemes, jó embernek láttuk magunkat attól, ahogy Krisztinka ránk nézett és foglalkozott velünk. S a bánatos mosoly, amivel a bajokról és gonoszságokról mesélt, melyekbe élete és munkája beavatta, azt üzente, hogy a világ mindazonáltal mégsem reménytelen hely, s passzol hozzá Krisztinka aggodalmas, de magától értetődő optimizmusa.
Krisztinka élete és halála viszont nem passzol egymáshoz egyáltalán. Dramaturgiai műhiba. Érvénytelen.
Bába Kriszta temetése május 5-én 14.15 órakor lesz a Farkasréti temetőben