Krétakör: bezár, kilép, átalakul

Átalakul az idén húszéves Krétakör Alapítvány. A büdzsé szűkössége miatt a szervezet elhagyja kilencedik kerületi, Gönczy Pál utcai bázisát, ahol az elmúlt hét évben dolgozott.
A hely workshopok, próbák, konferenciák és gyűlések központja volt. Közösen dolgoztak itt a Független Előadó-művészeti Szövetség titkárságával, itt alakult meg a Humán Platform, otthona volt a +1 stúdiójának és a Szabadiskolának, átmenetileg ezen a helyen dolgozott a Kék Pont, a Káva Kulturális Műhely, az Accord Quartett, A Város Mindenkié és a Magamnál jobban kórus.
Schilling Árpád továbbra is számíthat a támogatásra
Teknős Miklós / Népszabadság

Az alapítvány munkatársainak száma is nyolcról kettőre csökken, a távozók között van az ügyvezető igazgató Gulyás Márton is, aki 2010 óta vezette a Krétakört. Helyébe az eddigi produkciós vezető, Potyondi Linda lép.

Gulyás információink szerint külföldön tanul tovább. Megkeresésünkre azt mondta, egyelőre nem szeretne terveiről beszélni. További kérdéseinkre annyit közölt: nincs szándékában huzamosabb ideig külföldön tartózkodni.

A 2014-ben elindított, közösségi finanszírozást célzó projektjükről azt közölték: magánadományokból 2,5 millió forint, vállalati támogatásból 10 millió forint gyűlt össze. 2015-től az alapítvány a nemzetközi társadalomfejlesztésre fókuszál, és továbbra is támogatja Schilling Árpád művészeti projektjeit.

A Krétakör Bázist január 30-án búcsúztatják, január 16-17-én pedig garázsvásáron kiárusítják a bázisholmik javát: mosógéptől telefonig, futópadtól DVD-lejátszóig.

Schilling Árpáddal készült interjúnk szombaton jelenik meg a Hétvége mellékletben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.