Április 1-jén kellett volna megjelennie a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján a közel 50 ezer magyarországi, ismert régészeti lelőhelyet tartalmazó listának. Ebből hamar kiderült volna, hogy kell-e például építési engedélyezés során egy polgármesteri hivatalnak a KÖH-höz mint szakhatósághoz fordulnia, vagy - ha nincs jelzett régészeti lelőhely az engedélykérelemben szereplő ingatlanon - kihagyható a hivatal.

A rendeletet kidolgozó Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerint "a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal esetében az évi felesleges megkeresések száma 10 ezer és 12 ezer közé tehető. ...ez nem segíti elő az egyébként joggal elvárható gyors és ügyfélbarát ügyintézést" - indokol az IRM. A lista nyilvánosságra hozása szerintük nem az adatok "kiteregetése". A nyilvános adatbázist - mint írják - úgy kell kialakítani, hogy az egyes védett ingatlanokra vonatkozó adatok kizárólag egyedileg legyenek lekérdezhetők. Fontos szempont tehát, hogy ne a teljes adatbázist lehessen egyben böngészni.

A lista azonban nem jelent meg a rendelet által kívánt időpontban és formában. A KÖH térképet és időt kért. Közleményben tudatta: a lelőhelyek helyrajzi szám szerinti megjelölésének és közzétételének alapvető feltétele, hogy legyen naprakész kataszteri térképállománya. Csak ennek birtokában tudna eleget tenni a rendeletnek, gyorsított ütemben, három hónap alatt. Mint azt korábban megírtuk, a kataszteri térkép ára 1,4 milliárd forint (áfával).

Azóta azonban az is kiderült, hogy régészszakmai szervezetek és az MTA nyomására a kormány április elsején újratárgyalta a rendeletet, és felhatalmazást adott a miniszterelnöknek, hogy az inkriminált jogszabályhely pontosítására vonatkozóan adja ki az azt módosító kormányrendeletet. A módosítás előkészítése folyamatban van az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban.

A szóban forgó rendelet nemcsak azért váltotta ki a régészszervezetek tiltakozását, mert a hazánkban működő több ezer fémkeresős orvrégész garázdálkodását segítette volna, hanem azért is, mert tovább szűkítette volna a régészeti lelőhely fogalmát. Vagyis csak az számított volna lelőhelynek, ami a KÖH-listán szerepel. Sajnos már a 2001-es örökségvédelmi törvény is jelentősen szűkítette a kört, nem ismervén el régészeti lelőhelynek az eddig felfedezetlen területeket. A lelőhelyek száma 100 és 200 ezer közé tehető: ebből ma körülbelül ötvenezret ismerünk, s ezeknek is csak kicsi hányadát tárták fel eddig.

Raczky Pál, az ELTE Régészettudományi Intézetének vezetője lapunknak is eljuttatott levelében úgy fogalmaz: a régészeti lelőhelyeket úgy kellene kezelnünk, mint az ásványi kincseket: akkor is védeni kellene, ha még nem fedezték fel őket. A professzor igazságtalannak tartja az örökségvédelmi törvény azon rendelkezését is, miszerint ha valaki ismert régészeti lelőhelyen építkezik, magának kell fizetnie a régészeti feltárást (a teljes bekerülési költség legalább 9 ezrelékéig), míg ha csak építkezés közben bukkan rá eddig ismeretlen lelőhelyre, az illetékes múzeum köteles eljárni, s az állja a költségeket is (legfeljebb a munka gyorsítása érdekében a befektető átvállalja az anyagi terheket). Raczky Pál közteherviselést javasol: minden beruházó fizetne (egy meghatározott értékhatár fölött) 1-2 ezrelék régészeti járulékot, s ezzel mentesülne a feltárás költségei alól. A javaslatot az MTA Régészeti Bizottsága is magáévá tette, s továbbította megfontolásra az illetékes minisztériumoknak.

Leletmentés a csepeli szennyvíztisztító területén F