A három nap során a dinamizmusról és kreativitásról is beszéltek Reviczky Zsolt

A színházaknak és az alkotóművészeknek a közös házban arra is lehetőségük adódik, hogy együttműködjenek, akár kezdők a tapasztaltabbakkal.

A Jurányi most nemzetközi összefogásra ösztökéli főként a visegrádi négyek műhelyeit, de más érdeklődő országok projektjeit is szívesen bemutatják.

A Visegrádi Alap támogatásával május 21. és 23. között a régió, valamint svéd, német, osztrák, amerikai és ausztrál szakemberek, inkubátorházak és művészeti központok képviselőivel tartanak workshopot. Nem titkolt céljuk a lehetséges kooperáción túl, hogy nyugati példák alapján új finanszírozási utakat is találjanak.

A Jurányi munkatársa, Bakk Ágnes által koordinált Kreatív iparágak új inkubátorai című program alapcsapata: a kolozsvári Ecsetgyár, a Lódzi Fabryka Sztuki, Pilsen városában a Johan egyesület által fenntartott Moving Station, a pozsonyi KC Dunaj és az IDSPACE Team.

Ezek az intézmények általában egy új funkciót kapó, főként ipari épületben működnek. (A Jurányi speciel két iskolából alakult, a KC Dunaj egy „old school” áruház tetején dolgozik, a Moving Station pedig egy vasútállomás helyén.) De van példa olyan intézményre is, mint például a 2007-ben alakult osztrák das weisse haus, amely azóta vagy ötször költözöttmár, jobban fizető bérlő esetén nekik ugyanis menniük kellett.

A csapatok minivideón vagy prezentáción keresztül mutatták be, mivel is foglalkoznak intézményükben. Ami igazán lehengerlő: a 8 millió euróból megújult lengyel összművészeti inkubátorház, amelyet nemrég tíznapos ceremóniával nyitottak meg.

Ez is, akár a többi intézmény, főként saját bevételből dolgozik, étterem, bár és kiadott irodák jövedelméből. A bevételből és városi segítségből működik a „public-private” intézmény, különösen, ha sikerül megállapodni Lódz városával a támogatás mértékéről.

A fesztivál résztvevőinek jelenléte az utolsó napokban változott, az amerikai és az ausztrál meghívott elfoglaltságai miatt csak skype-előadást vállalt. Bakk Ágnes azért találta fontosnak, hogy lássunk mást is, mint a közép-európai testvérközpontok, hogy ne csak rábólintsunk az ismerős problémákra, még akkor is, ha nyugatabbra valószínűleg kiszámíthatóbb az inkubátorházak, művészeti közösségi házak létezése.

A háromnapos workshopon nemcsak az intézmények fenntarthatóságáról, az üzleti és a civil szektor együttműködéséről, a művészeti, valamint közösségépítő hatásáról beszélnek, hanem dinamizmusról és kreativitásról, valamint a külföldieket is érintő rezidensprogramokról, amellyel a helyi művészek bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe.

Érdekes része volt a workshopnak a svéd Christina Molander fundraisingről szóló előadása arról, hogyan lehet mosolyogva pénzt kérni az üzleti szektorból. A legtöbb együttes vagy civil szervezet siránkozva keres támogatót.

Pénztelenségről panaszkodik, pedig az előadó tapasztalatai szerint a mosolygáson és az önbizalmon, kidolgozott terveken, jól kifejtett koncepción múlik minden. Sikerről kell beszélni, és arról, milyen kérdésekre, problémákra ad választ a kínált projekt.

Bakk Ágnes szerint amúgy is át kéne gondolni a struktúrákat, különösképpen a magyart. Meggyőződése, hogy Magyarországon vannak tehetősebb emberek, akik szívesen támogatják a kultúrát, nemcsak az ismert adományozók, hanem olyanok is, mint a képzőművészetet finanszírozó Pepper Art Project.

Bár a konferencia első napján alig találkoztunk magyar érdeklődővel, megvan a lehetőség arra, hogy egy ilyen összejövetelen nemzetközi együttműködések szülessenek. Ha nem is olyan volumenűek, mint az erre szakosodott fesztiválokon, meetingeken, de kisebbek mindenképp.

Már az is jó, ha olyan kapcsolatot sikerül kialakítani, hogy egyetlen telefonhívással segítséget lehessen kérni a városban éjjel ott ragadt külföldi fellépőnek.