Rosszul viselem el, ha be akarnak vonni az előadásba. Ha a személyes nyilvános szereplés bármilyen formáját ambicionálnám, bizonyára nem kritikus, hanem színész vagy hordószónok lennék. Boross Martin íróként, rendezőként és színészként is be akar vonni. Mégpedig nem szellemi értelemben, hanem testi valómban. Ezt még el tudtam fogadni a Harminchatok eseté­ben, különösen négy évvel ezelőtti első bemutatóján a félig rendbe hozott Rumbach utcai zsinagógában, ahol a nézők részesei voltak a szertartásnak, amelyet rabbi és kántor vezényelt: ott volt a helye. Néhány hónapja a Jurányi semleges terében már korántsem volt olyan jó érzés felfordított vödrökön ülőhelyet keresgélni.

Boross Martin játssza a férfit

Most, az Etikett avagy A tökéletes ember című attrakció a Jurányi Kamaratermében zajlik fehér páston. A mellette két-két sorban ülő nézőknek nincs módjuk jönni-menni. De azért sokféle módon lehet őket vegzálni. A fejhallgatón érkező utasításokat lehet szabotálni, de nem mindig. Szemeznem kellene a velem szemben ülő bajszos-szakállas úrral, nézhetek másfelé. De szomszédnőm határozottan felém nyújtott kezét nem utasíthatom el. Mit lehet tenni, ha ő részt akar venni abban, amiben én nem.

És hát miben kellene részt vennünk A tökéletes ember másodcím ürügyén. Az élet közhelyeiben. A mindennapok ismerős szituációiban. A finom elrajzolás, a leleplező stilizálás nem sokat segít az unalmon. És ugyanígy a játék végére elvaduló szatírai túlzás sem.

Boross Martin: Etikett avagy A tökéletes ember

Jurányi-ház