A gyűjtemény és a Műcsarnok munkatársai által Budapestre összeállított tárlat a várost, az épített környezetet, valamint az egyén és a társadalom gyakran konfliktusos, ellentmondásokkal teli viszonyát vizsgálja három művészgeneráció munkáin, elsősorban videókon keresztül - mondta a jelenleg mintegy 600 művet számláló kollekció alapító tulajdonosa a kiállítás csütörtöki sajtóbemutatóján.

Julia Stoschek hangsúlyozta: gyűjtőként nem egyszerűen az a célja, hogy kiváló munkákat vásároljon, ugyanilyen fontos számára azokat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Ezért hozott létre 2007-ben Düsseldorfban állandó kiállítóhelyet, és mutatja be a kollekció egyes részeit időszaki tárlatokon.

A gyűjtemény központi gondolata a jelenidejűség: a kultúra a digitális kor beköszöntével a könyvnyomtatás feltalálása óta a legjelentősebb átalakuláson megy keresztül, ezért fontos megőrizni a mai generációk kulturális és társadalmi lenyomatát - hívta fel a figyelmet Julia Stoschek. Hozzátette, hogy a budapesti tárlaton részt vevő 11 művész 26 munkája több nemzedék látás- és megközelítésmódjáról tanúskodik, a fiatal svéd Klara Lidéntől egészen Robert Smithson 1970-ben készült Spirális gát című világhírű alkotásáig.

A Műcsarnokba lépőket az előcsarnokban Heen Marten videóanimációja fogadja, amelyben két oszlop folytat disputát a kultúra értékeinek hanyatlásáról. Klara Lidén munkái külön termet kaptak: az egyik, Sartre-ra is utaló videón egy fiatal látható kacsázás közben, míg az oldalfalakra vetített, nagyméretű diasorozat hétköznapi városi tereket mutat be szinte festői eszközökkel - mondta el Készman József és Rózsás Lívia kurátor.

Francis Alys többcsatornás videóinstallációján egy bogárhátú Volkswagen próbál felkapaszkodni egy meredek lejtőn, az öreg mexikói autó sziszifuszi küzdelme azonban minduntalan kudarcba fullad, hiába várná a túloldalon az amerikai határ. Egy modernista építészeti kísérlet gyászos eredményét örökítette meg Tobias Zielony Le Vele di Scampia című stop-motion animációja: a német művész a Nápoly külvárosában a hatvanas években emelt épületegyüttest dokumentálja, amely mára a szervezett bűnözés egyik melegágya lett.

Clemens von Wedemeyer háromcsatornás videója egy titokzatos történetet három szereplő szemszögéből elmesélve a modern múzeumi terek funkcióinak és diszfunkcióinak kérdéseit vizsgálja, míg Lonnie van Brummelen moziszerű teremben vetített filmje Európa fizikai határaira viszi el a látogatókat.

Cyprien Gaillard, a feltörekvő francia videóművészek egyik legfontosabb képviselője a modern épített terek és a társadalmi környezet egymásra hatását vizsgáló videóiban egyaránt bemutatja a maja romváros mellé épült cancúni üdülőtelep világát, a Stonehenge mintáit követő kijevi panelházakat vagy a Szentpétervár lakótelepein egymással összecsapó harci klubokat.

A Műcsarnok mélyföldszinti előadótermében látható Andro Wekua szürreális filmje, amelynek a címe rejtélyes intelem: Soha ne aludjunk eperrel a szánkban.

Az 500 órányi videóanyagot felvonultató tárlatot egy belépővel két alkalommal lehet megtekinteni 2014. február 23-ig. A kiállításhoz számos beszélgetés, rendhagyó tárlatvezetés, filmvetítés és múzeumpedagógiai program kapcsolódik, ezekről a www.mucsarnok.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.