Hajdu Szabolcs tarolt a filmszemlén

- Három évre biztosítva van a magyar film finanszírozása, mégpedig enyhén növekvő mértékben ­- Hiller István kulturális miniszter ezzel a bejelentéssel lépett pódiumra a rövidített megnyitó után rendhagyóan hosszúra sikerült díjátadón, a 41. Magyar Filmszemle utolsó estéjén. Hozzátéve: hallja a kritikát, híve a fejlődésnek, ám azokkal nem ért egyet, akik totális változást akarnak. Ellenben sok sikert kíván a Kőrösi Zoltán vezette, megújuló MMK-kuratóriumnak.

Ami azonban igazán meglepő az az, hogy az elismerések - amelyek hosszú évek óta rendre elégedetlenséget váltottak ki - idén meglepően konzekvens szemléletet tükröznek. Hajdu Szabolcs megérdemelten tarolt: Bibliotheque Pascal című művéért ő vihette haza az Arany Orsó-díjat és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz díját is. Ez utóbbi, akárcsak a Berlinale-meghívás a hosszú nemzetközi karrier garanciájának tűnik.

A rendezői elismerésen Dyga Zsombor (a Köntörfalakért) és Pejó Róbert (a Látogatásért) osztozik. A legjobb elsőfilmes Almási Réka lett a Team Building című drámájáért, producere, Pusztai Ferenc pedig az év producere díjat kapta - ő jegyzi még a Dömötör Tamás rendezte Czukor Show-t is.

A legjobb kommersz műnek járó Moziverzum-díjat Vágvölgyi B. András kapta a Kolorádó Kidért. A legjobb színész Elek Ferenc (Köntörfalak) lett, a színésznői elismeréssel Kerekes Vica távozhatott a díjátadóról (Ki/Be Tawaret). Tehát nem lett igazuk azoknak, akik a játékfilmes zsűri túlzottan értelmiségi szemlélete, vagy épp a grémium magas átlagéletkora miatt aggódtak.

A papírforma érvényesült a dokumentumfilmeknél is: az Ember-Judit-díjat megosztva kapta meg Almási Tamás (Puskás Hungary) és Csáki László (Bádogváros). A legjobb kisjátékfilmes Szimler Bálint lett az Itt vagyok című etűdjéért.

Hajdu Szabolcs és csapata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.