Megmutatja az Orbán-kormány öt éve alatt zajló premiereken keresztül a színház- és kultúrpolitikát, reflektálva az aktuálpolitikára is. Nem a kronológiára figyelt a főként az Élet és Irodalomban, valamint a Színházban megjelent kritikáit rendszerezve, hanem a színháztörténeti analógiára összpontosított. Így kapták a fejezetcímek a következő elnevezéseket: Magyarkodunk, Kudarcmessiás, Őrült beszéd, Meddőhányó, Hazabeszéd, Időutazás.

A bevezetőben a Jászai-díjas kritikus megemlíti: ebben az időszakban szűntek meg először színházak a rendszerváltozás után, a Budapesti Kamara és a Bárka. Nagyrészt ehhez az időszakhoz köthető Alföldi Róbert sikeres Nemzeti Színháza, majd annak felszámolása. Ekkor nyerte meg az Új Színház igazgatói pályázatát a szélsőséges nézeteket valló Dörner György, és neveztek ki direktorokat Budapesten és vidéken – nem feltétlenül szakmai szempontok alapján. A függetlenek egyre sanyarúbb sorsát egy-két ponton csillapítja a Jurányi és az Átrium megnyitása.