Korábban adják ki Eco utolsó könyvét

A tervezett májusi kiadás helyett, már péntektől az olasz könyvesboltokban lesz Umberto Eco utolsó könyve. A nyolcvannégy éves korában elhunyt olasz író-filozófus búcsúztatását kedden tartják Milánóban.
A RAI olasz közszolgálati rádió-televízió egyenesben közvetíti Umberto Eco temetési szertartását, amely mindenki előtt nyitott lesz. A család, Umberto Eco felesége, Renate Ramge német akadémikus és író, közös leányuk, valamint fiuk akarata szerint a rövid és egyszerű búcsúztatás helyszíne Milánóban a Sforza-kastély udvara lesz. Nem egyházi szertartással vesznek búcsút tőle, mások között Umberto Eco barátai emlékeznek meg a péntek este elhunyt íróról. Milánó városi múzeumai déltől bezárnak a gyász jeleként.

Ezzel egy időben Elisabetta Sgarbi az Ecóval közösen alapított La Nave di Teseo (Teseus hajója) nevű könyvkiadó vezetője bejelentette, hogy a héten megjelenik az író legutolsó műve. A Pape Satan Aleppe című, mintegy ötszáz oldalas könyv Umberto Eco 2000-től megjelent közéleti és kulturális írásait gyűjti össze, köztük azokat, amelyeket Minerva levelei címmel Eco a l'Espresso hetilap utolsó oldalán jelentetett meg.

Elisabetta Sgarbi elmondta, hogy Umberto Eco halála előtt néhány nappal bólintott rá a könyv megjelenésére, amelynek publikálását eredetileg májusra tervezték. Umberto Eco, Elisabetta Sgarbi és más olasz írók tavaly alapították az új olasz kiadót a Berlusconi-család birtokolta és az olasz értelmiség egy része szerint az olasz könyvkiadást uraló Mondadori-Rcs kiadói csoporttal szemben. Umberto Eco kétmillió euróval finanszírozta az új kiadót.

A Pape Satan Aleppe cím Dante Alighieri Isteni színjátékát idézi. A Pokol hetedik énekének első sorában az alvilági isten Pluto „Pape Satan, pape Satan, aleppe" szavakkal fogadja Dantét és Vergiliust. A sor értelmezése vitatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.