(Donald Barthelme: A Holtapa; Scolar Kiadó, 2009, Budapest; 221 oldal, 2950 Ft.)
Merem állítani, hogy a Scolar kiadó immár hetedik darabjához érkezett világirodalmi sorozata az egyik legelegánsabb sorozat a jelenlegi magyar könyvpiacon. És a legalaposabb is: nemhogy minden kötet eligazító utószóval, a szerzőt bemutató időrendi táblázattal is rendelkezik, hanem arra is gondot fordítanak a szerkesztők, hogy a fordítóról is megtudjunk valamit. Ráadásul a sorozat darabjai nem a világirodalom agyonrágott sikerműveiből szerveződik, sokkal inkább olyan fineszes művekből, amelyek nálunk még nem kaptak kellő figyelmet. Titkos gyöngyszemek, mondhatni, melyekből évente kettőt hoz felszínre Balla Zsófia és Báthori Csaba, szerkesztők. Eddig Robert Walser két kötete, Delteil, Melville, Roth és :Rjúnoszuke egy-egy műve jelent meg. És most Barthelme izgalmasan szokatlan regénye! Kicsit olyan mintha Németh Gábor Kukorelly Endrével és Esterházy Péterrel szövetkezve írt volna egy folytatásos blogregényt. Más kérdés, hogy A holtapa immár több mint harminc éves! Nyelvi frissessége, abszurd leleményei, bár nem teszik könnyed olvasmánnyá, nagyon meghálálják a belé fektetett energiát. Mert bár sosem tudtam nevén nevezni, hogy mi is igazán a posztmodern irodalom jellemzője, miben is áll igazi, mással össze nem vethető lényege, Barthelme regényét olvasva mégis úgy éreztem: itt tartom a kezemben. Szabályokat, hagyományokat nem tisztelő, azokat mégis beépítő, minden ízében kísérletező, a nagy narratívákat tagadó, a világot csak szilánkosságában látó és láttató próza. Egyszerre líra és paródia. A káosz kinevetése és a lehetetlen küldetés melankóliája. Szép és szörnyeteg.

(Mihail Bulgakov: Menekülés; Európa Kiadó, 2009, Budapest; 880 oldal, 3900 Ft.)
Ha már a sorozatoknál tartunk, akkor a világért se hagyjuk, ki Bulgakov életmű-sorozatának újabb darabját, a színműveket tartalmazó Menekülést. Persze, tudom a dráma természetes otthonán, a színházon kívül az irodalom igazi mostohagyereke. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy ki olvas manapság drámákat puszta szórakozásból. Pedig Bulgakov életművét és magát Bulgakovot is szinte lehetetlen megérteni darabjai nélkül. Nemcsak regényt írt színházi élményeiből, de élete végéig, már katonaorvos korától kereste a színházi siker kulcsát. Lavírozva a tiltás és a tűrés között, melyből inkább az előbbi jutott neki osztályrészül. Pedig írt ő az imperializmust kiparodizáló „trendi" művet is (Bíbor sziget), sőt színművel lepte meg a legfőbb cenzort, Sztálint is (Batum), de ez sem aratott sikert. Az ifjú forradalmárt ugyanis az egyik börtönjelenetben megkorbácsolták a nyílt színen. De nem volt ez mindig így. Első darabjával, a Turbin család napjaival még őszinte rajongójává tette a diktátort, aki a darabot többször megnézte, és ő védte meg Bulgakovot a kritikusoktól, akik sztálinabbak akartak lenni Sztálinnál is. A Menekülést, a Képmutatók cselszövését olvasva azonban megértjük, miért nem lehetett tartós sikere Bulgakovnak a korabeli Szovjaetunióban: túl gunyoros, túl önfejű, túl szuverén volt ő ahhoz, hogy bármilyen hatalom is a keblére ölelje. Az Európa kiadó jóvoltából végre Bulgakov ezen arcát is maradéktalanul kiismerhetjük.

(Florin Lazarescu: Mennyből a küldött; Geopen Könyvkiadó, 2009, Budapest; 185 oldal, 2690 Ft.)
Úgy látszik ez a nap, a sorozatok napja. A Geopen kiadó regénytárában egy igazi kelet-európai csemege kapott most helyet. Elég ha annyit mondok: a 2006-os frankfurti könyvvásáron ez a regény érdemelte ki a legjobb kelet-európai könyv kategóriájának második helyezését. Mi sem természetesebb, hogy több európai kiadó is kapva-kapott érte, és Lazarescu lehetett az idei könyvfesztivál román küldöttségének egyik illusztris vendége. Pár mondatban szinte lehetetlen visszaadni, hogy miről is szól az ifjú román író regénye, hiszen van itt kokainkereskedő, kissé őrült újságíró, szent és profán történetek, cigányok, hívők és hitetlenek. Sodró, izgalmas, letehetetlen kelet-európai katyvasz, ami éppúgy lehet igaz, mint nem. Izgő-mozgó, halálosan ismerős figurák egész sora, hamisítatlan hangulat, amely egyszerre ölt nyelvet a környezetére és érzi át annak mélységes tragikumát. És még valami: Lazarescu regényét az a Vincze Ferenc fordította, aki az idei Európai Elsőkönyvesek Nemzetközi Fesztiválján Magyarországot képviselte. Hibátlan munka.

(Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci; Holnap Kiadó, 2009, Budapest; két kötet, 3900 Ft.)
Végre valami, ami a legkevésbé sem szorul ajánlóra. Kakuk Marci ugyanis a magyar irodalom egyik legremekebb figurája, aki hamar rokonszenvet szerez maga iránt. S bár Tersánszky kissé irodalmias, néha túlontúl a nyelv kedvében járó stílusa helyenként ma már fárasztó, Kakuk Marci bohém szélhámosa mé ma is könnyedén lopja magát a szívünkbe. A teljes Kakuk-sagát magába foglaló két kötet Ruszka Gyuriék karácsonyával indít, mely elbeszélésben először villan fel a magyar irodalom legismertebb csirkefogójának alakja. S bár a tekintélyes szerkesztő, Osvát mindvégig ellenezte, Tersánszky végül önálló kisregényt szentelt kissé link alakjának. Majd még egyet, még egyet, és a végén már alig bírta abbahagyni. Szerencsénkre, tegyük hozzá, azonnal, mert bár nem mindegyik darab bír világirodalmi mércével, az összképet tekintve több, mint megkapó. Akinek még nincs meg a polcán, az azonnal szerezze be, hiszen Kass János borítórajzaival a mostani a legtetszetősebb kiadások közé tartozik.

Könyvsvenk