Ruxandra Cesereanu: Utóférfiak. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2009, 150 old, 1900 Ft
Bevallom őszintén a címet először így olvastam: Ufóférfiak. Meg is örvendtem rögtön, hogy végre belátta valaki, ráadásul épp egy nő, hogy a férfiakban van valami földön kívüli, nem e világi. Aztán persze jött, nem is a kiábrándulás, hanem inkább a valóság hűvös érzete: a pasi kicsit olyan mint az utóíz, az érzések után dobott kő. Az arcképcsarnok - sokszor és sokan elmondták már - Esterházy Egy nőjének párkönyve, román kiegészítője, ha úgy tetszik a román-magyar barátságnak kissé furcsa, ám annál meggyőzőbb bizonyítéka. Cesereanu költői nyelven, pontosan, mégis rejtélyesen beszél a férfiúi természetről. Se a macsók, se a feministák nem találnak benne támpontot vagy hittételt: ez a rajz túl ügyes ahhoz, hogy bárki is beleszője az ideológia hálójába. Csak egy példa: „Férfigalacsin volt, bukfencezett. Szerettem vele kacagni meg kényeskedni, így legalább elűztünk jó sok hiúságot és hiábavalóságot." A '63-ban született írónő könyvecskéje (100 darab férfiportré plusz egy kötetzáró beszélgetés, amelyben a férfi definícióját próbálják meglelni a felek) kiváló olvasmány nem csak álmos délutánokon, hanem szinte mindig, ha akad egy hiábavaló percünk a férfimivolt és persze nőiség misztériumáról elmélkedni. Futólag, de nem felszínesen.

Könyvkritika

Alföldi Zoltán: Feszültség, pont., Littera Nova Kiadó, Budapest, 2009, 127 old, 1990 Ft.
Ne kerteljünk: Alföldi Zoltán médiaszemélyiség. Nem a celebfajta, de mindenképpen a média szülötte. Ha egy ilyen ember verseket ír, máris fintorogni kezdenek, nem elég neki a népszerűség, még a halhatatlansággal is kacérkodik. Ám a csavar épp itt jön be: Alföldi ugyanis már halott. Legalábbis bemutatkozó verse, CV-je szerint: 33 éves vagyok, / 176 centiméter magas, / 71 kiló, / barna szemű, fekete hajú / és halott. // Halottaskocsi, amibe reggel beszállok; / halottasmenet, amibe a kanyar után beállok. / Holtidő, amit a munkámmal töltök, / holtidő, amit idegenekre költök." Alföldi költészete nem nagy líra, nem látványosan hömpölygő, dallamosan varázsló. Inkább szikár, pontos, apró villanásokból építkező. Mintha a folyton szétrepdeső pillanatokat kergető lepkefogó lenne. Apró, de sűrű szövésű hálóval. Mondom: inkább dísztelen líra ez, rejtett, itt-ott felbukkanó rímekkel, ám közelebb a beszédhez, annak alig tapintható, finom költészetéhez. Ajánlom mindenkinek, aki a legváratlanabb helyeken szereti kincset felfedezni Vagy legalább ahhoz hasonlót.

Popper Péter: Hordalék-talajon. Saxum kiadó, Budapest, 2009. 278 old, 2800 Ft
Egyszerre van nehéz, illetve könnyű dolgom Popper Péter új kötetével. Könnyű, mert a Popper-rajongók, akik nincsenek is kevesen, már az első szóra megveszik a könyvet, hiszen ez mindközül talán a legszemélyesebb: naplórészletek váltakoznak benne versekkel és más szösszenetekkel. És nehéz: mert aki most szeretné megfejteni Popper Péter írásainak népszerűségét, annak bizony azt javasolnám, hogy ne ezzel a kötettel kezdje. Túlzottan finomvegyes, saláta-szerű kötet ez ahhoz, hogy egy türelmetlenebb olvasó megtalálja benne az igazán jó falatokat. Ha talán csak napló lenne, vagy csak vers, vagy elegyes írások laza gyűjteménye, talán. De a hordalék sajnos már csak ilyen: hoz magával érdekesebb, csillogóbb követ éppúgy, mint ki tudja mire jó kacatot. És bizony ez az új könyv olvasójának legnagyobb feladata: a válogatás. Ki kell szelektálnia az összehordott anyagból a számára érdekesebbet (az aktualitásokra reagáló naplóbeírásokból, innen-onnan előkúszó gondolatokból, öregkori lírából), a csak neki fölragyogó gyöngyszemet. Azért nem lesz olyan nagyon nehéz dolga.

Stop the Tempo - Fiatal román drámaírók. Koinónia kiadó, Kolozsvár, 2008. 335 old.
Mikor, ha nem most? Vagyis mikor lenne igazán aktuális, ha nem most, a román díszvendégség után kézbevenni egy efféle válogatást. Hat román egyfelvonásos: mai szövegek a máról, fiatal erdélyi magyar írók fordításában. „Szembenállásuk a fogyasztói társadalmat létrehozó és éltető szülők nemzedékével olyannyira komoly és megalkuvásmentes, hogy írásaikban az írói öntetszelgés vagy a siker erőltetésének legcsekélyebb jeleit sem tapasztaljuk, lesújtó ítéleteik friss öniróniával, mindenfajta pátosz vagy esztéticista vigasz hibátlan leleplezésével párosulnak. Talán éppen ezért annyira sikeresek, azok körében legkivált, akik soha be nem tették a lábukat egy kőszínházba - írja róluk Visky András. Kipróbáltam: és igaza van. A címadó darab, Gianina Carbunariu tollából több, mint emlékezetes!. Járjanak utána.